Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország kísérletet hajtott végre hazai fejlesztésű ballisztikus rakétájával a Fekete-tengeren

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. október 20. 19:41

Törökország kísérletet hajtott végre rövid hatótávolságú, hazai fejlesztésű ballisztikus rakétával a Fekete-tengeren – jelentette október 18-án, kedden a TRT állami televízió.

A magánkézben lévő Demirören török hírügynökség úgy tudja, a rakétát a Fekete-tenger partján található Rize kikötővárosának repülőteréről indították a kora reggeli órákban. A Tayfun nevű rakéta 561 kilométer távolságban található Sinop közelében eltalálta a kijelölt gyakorlócélt. Az új rakéta hatótávolsága ezzel kétszerese a szintén hazai fejlesztésű Bora nevű ballisztikus rakétának.

A török védelmi minisztérium egyelőre nem reagált megkeresésekre az ügyben.

Törökország az utóbbi években jelentős erőfeszítéseket tett védelmi iparának fejlesztésére, a projektek között szerepel hazai gyártású harckocsi, illetve pilóta nélküli vadászrepülőgép terve is.