Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 27. 16:12

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be augusztus 25-én a török védelmi minisztérium.

A tárca emlékeztetett: Ankara a közelmúltban többször jelezte, hogy „amíg az afgán nép akarja”, a török csapatok készek továbbra is ellátni az afgán főváros, Kabul repülőterének üzemeltetését. A minisztérium a közleményében később azt írta, hogy több egyeztetés, valamint a jelen helyzet és körülmények felülvizsgálata után döntöttek a kivonulás mellett.

A NATO-tag Törökország katonái 2002 óta teljesítettek szolgálatot az ázsiai országban, ahol a legutóbbi időkben mintegy 500-600-an tartózkodtak. Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán a kelet-törökországi Ahlatban nagykövetek előtt azt mondta, hogy egyelőre „óvatos optimizmussal” fogadják az Afganisztánban újonnan hatalomra került tálib vezetők üzeneteit. Nem a tálibok szavai, hanem a tettei határozzák majd meg az afganisztáni folyamatok alakulását - hangsúlyozta egyúttal a török államfő. Erdogan a múlt héten már jelezte, hogy országa kész együttműködni a tálib vezetéssel.