Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tovább folytatja atomprogramját Észak-Korea

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. február 9. 17:11

Észak-Korea a nemzetközi szankciókat megsértve folytatta atom- és rakétaprogramját 2020-ban – áll abban a bizalmas jelentésben, amely február 8-án, hétfőn került az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. Minderről a Reuters brit hírügynökséget egy ENSZ-diplomata tájékoztatta.

A szankciók betartását ellenőrző független szakértők éves jelentése szerint Észak-Korea hasadóanyagot termelt, korszerűsítette ballisztikus rakétáinak infrastruktúráját és továbbra is megpróbál atom- és rakétaprogramjához külföldről anyagot és technológiát beszerezni.

A jelentés készítői megjegyezték: tavaly a kommunista diktatúra katonai díszszemléken rövid és közepes hatótávolságú rakétákkal, továbbá tengeralattjáróról indíthatókkal és interkontinentális ballisztikus rakétákkal parádézott. Atomkísérleteket ugyan nem végzett és ballisztikus rakétákat sem tesztelt, de Phenjan közölte, hogy előkészületeket tesz ballisztikus rakétákhoz új robbanófejek és taktikai atomfegyverek fejlesztésére.

Észak-Korea ENSZ-képviselete egyelőre nem reagált a Reuters kérésére, hogy kommentálja a jelentést.