Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Túl a tartalékosi alapkiképzésen

Szöveg: honvedelem.hu/Molnárné Révész Renáta százados | Fotó: a növendékek felvételei |  2023. szeptember 11. 8:29

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium három debreceni végzős kadétja is úgy döntött, hogy a nyári szünetet nem teljes egészében a pihenésnek szentelik, hanem jelentkeztek önkéntes tartalékosnak. Az új tanév kezdetéig pedig már az alapkiképzésen is túljutottak.

370604968_684526503119476_3966970802122887795_n

Iván László júliusban jelentkezett Pécsett a nyári alapkiképzésre az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred, 52. Területvédelmi Zászlóalj állományába, leginkább azért, mert tapasztalatot szeretett volna gyűjteni. Ez sikerült is neki, ráadásul új barátokat szerzett és nem mellesleg önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezetővé vált.

Illés Ferenc növendék július 10-én vonult be az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, 3. Oláh Sándor Területvédelmi Zászlóaljhoz, mint önkéntes területvédelmi tartalékos katona. Az első hónapban katonai alapismereteket sajátítottak el, bár – mint megtudtuk tőle – a tudás legnagyobb részét a növendék már a honvéd középiskolában megszerezte. Miután Illés Ferenc letette az esküt Hajdúhadházon, az alapkiképzést követően a három hetes lövész szakalapozó képzést is elvégezte. A kiképzés szeptember 1-én ért véget, még épp időben ahhoz, hogy a növendék visszatérjen iskolába. Bár most kezdődik a középiskola utolsó tanéve, az alapkiképzés során szerzett tapasztalatok még jobban meghozták kedvét ahhoz, hogy később hivatásul is a katonai pályát válassza.

A harmadik növendék, Illés Dániel azért választotta a nyári alapkiképzést, mert a suli mellett csak ekkor jut rá ideje. Mivel – csakúgy, mint a két másik diák – idén ő is betöltötte 18. életévét, és így jelentkezhetett az alapkiképzésre.

Két Illés együtt

„Illés Ferit is meggyőztem, hogy jöjjön velem, így együtt vonultunk be nyáron” – mondta Dániel, aki az alapkiképzésen már lőgyakorlaton is részt vehetett, és az elméleti feladatok neki sem jelentettek gondot. Mivel az Elit Challengen is részt vett, ezért fejben és fizikailag sem volt megterhelő számára az élmény. „Miután a kiképzők megtudták, hogy ’kratochvilos’ kadétok vagyunk, még inkább odafigyeltek ránk, sőt volt olyan foglalkozás, amibe be is vontak minket” – tette hozzá Dániel.

Mindhárom kadét kiemelte, hogy a honvédelmi középiskolában szerzett alapok mennyire megkönnyítették a tartalékos alapkiképzést; emellett pedig ezek a hetek remek alkalmat jelentett a kapcsolatépítésre, új barátságok kialakítására.