Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Túlélő” tábor az igazán bátraknak

Szöveg: Hraskó István | Fotó: Gyimóthy Levente, Dömsödi Richárd és a szerző felvételei |  2022. június 23. 16:59

Menedéképítés, lézeres Raptor-lövészet, víztisztítás, kötélen leereszkedés, szabadban éjszakázás, vízen átkelés – bőven jut izgalmas feladat annak a huszonhárom fiatalnak, akik az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred „túlélő” táborában vesznek részt.

Túlélő_tábor_Sárbogárd (5)

Idén három turnusban szervezi meg a híradó ezred immár hagyományos honvédelmi „túlélő” táborát, az elsőt ezen a héten. Több helyszínen változatos és izgalmas feladatok várnak az ország minden pontjáról érkező diákokra.

A fiatalok sátortábora a székesfehérvári Nagysándor József laktanyában van, az első nap alaki gyakorlatokkal, airsoft-lövészettel és általában a katonai fegyelemmel való ismerkedéssel telt – tudtuk meg Sárfi Tamás főhadnagytól, az alakulat testnevelőtisztjétől.

Túlélő_tábor_Sárbogárd (4)

Kedden a pákozdi Katonai Emlékparkban – tereptan foglalkozáson – a táborozók elsajátíthatták a tájékozódás alapjait, és ezt a tudást még aznap kamatoztathatták egy négyállomásos járőrfeladat során, melyben vízi átkelés és akadálypálya is szerepelt. Emellett elsősegély ismereteket szereztek, és lézeres Raptor-fegyverekkel egymás elleni csatát is vívtak.

Szerdán az elhagyott sárbogárdi Dózsa György laktanya természet által visszahódított vadregényes területén a diákok maguknak készítettek álcázott menedéket éjszakára, valamint gyakorolták a víztisztítást és a tűzgyújtást. Este egy „meglepetés-riadó” is várt rájuk, a szimuláció szerint „terroristák” elrabolták egy – az akcióba beavatott - társukat, akit a „rosszfiúk” által hagyott nyomok alapján kellett a diákoknak megtalálniuk. A csütörtök és a péntek sem a pihenésről szól: magas épületről ereszkednek le kötélen, egy labirintusszerű háztömbben pedig teljes sötétségben kell megtalálniuk a céltárgyakat és a kijáratot. A tábor pénteken sport és csapatversenyekkel, valamint kibocsátó ünnepséggel zárul Székesfehérváron.

Túlélő_tábor_Sárbogárd (14)

„Próbáljuk a diákokat következetesen, a saját ütemükben rávezetni, hogy a katonaság miben más, mint a civil élet, az iskola. Mindenkinél próbáljuk kiemelni az erősségét, legjobb képességét, hogy az önbizalmuk is nőjjön” – hangsúlyozta ki Sárfi Tamás főhadnagy. Hozzátette: az első turnus huszonhárom diákja nagyon lelkes, érdeklődő és aktív, remek csapat, akik jól megvannak telefon nélkül, az éjjeli menedéküket is gyorsan felállították, majd szorgalmasan gyűjtötték a tűzifát.

A tizedik évfolyamos budakeszi Orosz Zoli kihívásokat keresett és úgy gondolta, egy „túlélő” tábor megfelelő lesz számára. „Nagyon tetszik, a csoport is jó, már az első nap összebarátkoztunk. Itt összetartás van, rájön az ember, hogy egyedül nem sokra megy. Kérhetjük egymás segítségét, de ezt persze viszonozni is kell” – mondta a fiatalember.