Tüzérek lesznek
Szöveg: Halmos B. Ágnes | Fotó: Kertész László, Hatházi Tamás |  2024. július 24. 9:07A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően technikai fejlettségét tekintve mintegy hetven évet lépett előre az időben a vitéz Barankay József 1. Önjáró Tüzérosztály. De ahhoz, hogy a tüzérség fejlesztése eredményes legyen, a most esküt tett katonák szolgálatára is szükség van. Erről beszélt Tóth István ezredes, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár dandárparancsnoka július 23-án, Tatán, ahol az önjáró tüzérosztály leendő katonái tettek ünnepélyes katonai esküt.
„Köszönöm, hogy csatlakoztak a Magyar Honvédséghez, vállalták a kihívást. Köszönöm azt a teljesítményt is, amit az elmúlt hetekben nyújtottak, és mindenkinek gratulálok az alapkiképzés sikeres elvégzéséhez” – emelte ki a dandárparancsnok, majd a családtagoknak is megköszönte, hogy a katonáknak biztos „hátországot” teremtenek. „Fegyelmezettek, okosak, úgyhogy jó tüzérek lesznek” – szögezte le az esküt tettek további szolgálatával kapcsolatban Nónay Marcell hadnagy, a katonák tízhetes alapkiképzésének századparancsnoka, aki elmondta, a jó képességű csapatból nagyon sokan az elvárások felett teljesítettek.
![20240723_esku_tata_HT-21](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/669fc5f534f46416945232.jpg)
A leendő tüzérek között a három nő egyike a komáromi Ladányi Gréta, aki évek óta tervezte a bevonulást, de most lehetősége is nyílt rá, hogy a neki szimpatikus szakirányt válassza, ahol karrierlehetőséget is lát a maga számára. Varga Kevin Nógrád megyéből, Balassagyarmatról érkezett és az alapkiképzés alatt ő nyújtotta a legjobb teljesítményt. Az eltelt tíz hétről elmondta, hogy nem is gondolta, a csapat ennyire összekovácsolódik: „az egész társaság kivétel nélkül összetart”. Hozzátette, hogy alapkiképzésen fogott először fegyvert a kezében és a kiképzők szakértelmének és támogatásának, illetve a sok gyakorlásnak köszönheti, hogy megtanult a fegyverrel bánni.
Galéria
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f28f0a9090567366.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f2e8a6e380428313.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f353e1b685020105.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f374e33693559045.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f398348320554798.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/66a0a573cef9f193231524.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f3d4e33972116475.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f405c9e326936991.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f41e814233976203.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f447f13503881703.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f464a3e740016111.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f4caeba249877573.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f4edbf5117080309.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f5146b6663667468.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/669fc5f534f46416945232.jpg)