Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb magyar egységek mennek Afganisztánba

Szöveg: dunatv.hu |  2008. április 8. 9:23

Havril András vezérezredes, vezérkari főnök a Híróra stúdiójában elmondta: a közeljövőben Magyarország több katonát küld Afganisztánba. Az eddigi tevékenység folytatása mellett többek között felállítanak majd egy különleges műveleti csoportot, illetve átveszik a kabuli repülőtér vezető nemzeti funkcióját.

Mindez a vezérkari főnök becslése szerint 80-100 magyar katona kiküldését jelenti ebben az évben.

A tucatnyi katonából álló speciális kötelék feladata az lesz, hogy extrém körülmények között felderítési adatokat gyűjtsön az ellenségről, és azt eljuttassa a műveleti parancsnokság számára.

Ez egy rejtett tevékenységet jelent majd, amit Afganisztán teljes területén végezhetnek majd – jelentette ki a vezérezredes.

Havril András kérdésre válaszolva elismerte: jövőre egy olyan csoport is Afganisztánba érkezik majd, amelyiknek a déli országrészben egy afgán zászlóaljat kell majd felkészítenie, valamint részt kell vennie különböző katonai műveletekben is.