Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyelem, precizitás és szakértelem

Szöveg: Antal Ferenc |  2012. október 19. 7:04

Napok óta dörögnek a fegyverek a táborfalvai dombok között, a héten ugyanis többnapos kiképzésen vesznek részt a bázison az MH Ludovika Zászlóalj hallgatói. A kétszázötven tisztjelölt az éves kiképzési tervnek megfelelően blokkosított formában harcászati, tereptani és lőkiképzési foglalkozásokon vesz részt.

1595943334

Az első foglalkozási helyre érve járőralakzatban közlekedő ludovikás hallgatókat látunk. A közeli dombokról hirtelen tüzet nyit az ellenség. A csoport szétválik, majd tűzpárokba fejlődve, szökellve, egymást fedezve támadják meg az ellenséges lesállást. Az ellenség nem bírja sokáig a nyomást: hátrálva vonulnak vissza, miközben kézigránátok robbannak köztük. A szemben álló fél megsemmisült.
Mindez természetesen a gyakorlat része: a valós harchelyzet szimulálása és a feladat megoldása egyaránt tökéletesen sikerült.

„Úgy gondolom, az elmúlt hetek felkészülése után mindenki átérezte a gyakorlat fontosságát, főleg miután kiérkeztünk a terepre" – mondja
Suhajda Bálint őrnagy, az MH Ludovika Zászlóalj Szent László századának parancsnoka.  „Jól felkészültek a feladatra, ami előttük állt. A honvédtiszt-jelöltek hozzáállása kiváló."

Kicsivel arrébb a hallgatók egy csoportja szintén alapharcászati tevékenységeket folytat, ezen belül tüzelési fogásokat, mozgásmódokat, járőrözési módokat sajátítanak el. A többiek a szomszédos dombok között hajtják végre feladataikat.

1595943334

Molnár Zsolt ezredes, a zászlóalj parancsnoka kérdésünkre elmondja: a foglalkozások célja, hogy a negyedéves tisztjelöltek valamennyi fegyvert megismerjék − azok is, akik az egyetemen csak ismeretszinten kaptak információt a fegyverekről. A harmadévesek a parancsnoki és a foglalkozásvezetői tevékenységet, a másodévesek pedig az egyesharcos-, valamint a kisalegység-harcászatot gyakorolják.

Miközben a hallgatók és a foglalkozásvezetők megbeszélik egymás között a rajtaütés során elkövetett hibákat, elindulunk a néhány kilométerre tartott lőkiképzési foglalkozásra.
Kis idő múlva már messziről is hallatszik a gyalogsági fegyverek ropogása. Időnként egy-egy dobbanó hang jelzi a becsapódó RPG-gránát célba érkezését. A hallgatók itt is széles sávban szétszóródva hajtják végre a gyakorlatot: a jobbra elterülő dombokról PKM géppuska intenzív tüzelését hallani. A bal oldali árokban gránátvetővel célzó alakot látni, a mellette guggoló foglalkozásvezető gesztikulálva magyarázza neki a fogásokat. Hirtelen füst csap ki a gránátvető végéből, majd pillanatokkal később fülsiketítő zajjal távozik a gránát. A tisztjelöltek láthatóan nagy lelkesedéssel próbálják ki a fegyvert, bár számukra ez még újdonság.

„Ez teljesen új, eddig még nem hajtottunk végre RPG-vel lőgyakorlatot. Most sikerült igényelni kétszáz darab gránátot a honvédtiszt-jelöltek számára" – mondja Takács Zoltán őrnagy, a zászlóalj első századának parancsnoka. 

Az őrnagy szintén elégedetten nyilatkozik a hallgatók felkészültségéről, problémamegoldó képességéről, összetartásáról. Nem is gondolná az ember, mennyi rendkívüli fiatalember és fiatal hölgy rejlik az álcafesték mögött, akik akár a sportban, akár a magánéletben kimagasló teljesítményt értek el.

1595943334

Köztük van Urbancsok Tamás harmadéves honvédtiszt-jelölt, aki cselgáncs-sporteredményei mellett máris rohamlövész-felvarróval büszkélkedhet. Jelenleg géppuskás lövészeti foglalkozáson vesz részt. Az elmúlt napok fárasztóak voltak számukra, többek között egy hosszú menetgyakorlatot hajtottak végre, ellenséges gyalogságot szorítottak vissza, viszont a motivációjuk töretlen maradt.  „A gyakorlatok évről évre egyre jobbak és egyre komplexebbek" – mondja.

A géppuskasorozatok közé nagy csattanással vegyül az SZVD (Dragunov) mesterlövészpuska hangja. A támogatófegyver kezelését a zászlóalj hölgytagjai is nagy szakértelemmel végzik. Mindenütt érződik a fegyelem, a precizitás és a szakértelem. Az elöljárókon is látszik, hogy büszkék − ahogy ők fogalmaznak− „fiaikra-lányaikra".

A lövések hangjával a hátunk mögött indulunk vissza az első foglalkozási helyre, ahol Suhajda őrnagy katonái már a paintball-foglalkozásra öltöznek be.
A feladat célja, hogy valós harchelyzetet imitálva a támadóraj megszerezze a védőállásokból tüzelő ellenség zászlaját.

1595943334

Hamarosan kis csoportok indulnak el a bozótos terepet kihasználva az ellenséges fészek ellen. A közeli dombokról a hallgatótársak figyelik a támadást, az esetleges hibákból ők is tanulhatnak.

Az ellenség élénk tüzelésbe kezd a lesállásokból, a támadók a széleken előrenyomulva igyekeznek őket megközelíteni. Néhol egy-egy feltartott kéz jelzi, hogy az ellenség jól célzott. A támadás megtorpan, az ellenség ellentámadásba megy át. Többen is besárgulnak a záporozó lövedékektől.

A dombtetőről szurkoló hallgatóság élénk vitába kezd arról, mi lett volna a helyes támadó taktika. A „megsemmisített támadók" eközben levonulnak a harctérről: legközelebb újra bizonyíthatnak.

Fotók: Galovtsik Gábor