Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyari Bélára emlékeztek szülővárosában

Szöveg: Galambos Sándor | Fotó: archív és a szerző felvételei |  2019. november 24. 11:51

Katonai pályáját bemutató, személyéhez kötődő tárgyakból összeállított állandó kiállítás őrzi dr. Magyari Béla ezredes, űrhajós, első osztályú vadászpilóta, Kiskunfélegyháza díszpolgára emlékét szülővárosában. A tárlatot november 23-án Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.

1596072310

Emlékkiállítás nyílt dr. Magyari Béla ezredes részére adományozott díszpolgári kitüntető cím átadásának 39. évfordulóján Kiskunfélegyházán. A megnyitó vendégeit a kiállításnak helyt adó Kiskun Múzeum igazgatója, Mészáros Márta és Csányi József polgármester köszöntötték, majd Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára idézte fel az egykori űrhajós, életútját, katonai és tudományos pályáját: „Dr. Magyari Béla ezredes, vadászpilóta olyan ember, olyan katona volt, aki példát mutatott szakmaiságával, elhivatottságával. Kiskunfélegyháza volt számára a kezdet és a végső állomás. Itt született, itt nőtt fel, itt kezdett vitorlázó repülni és itt fogalmazódott meg benne, hogy vadászpilóta szeretne lenni. Szívesen jött szülővárosába, ahol szeretettel, tisztelettel fogadták, ahol örök elsőként ünnepelték. Sírja ugyan nincs, de hamvait – kérésére – a félegyházi reptér felett szórták szét. Családja méltó helyet választott a Magyari örökség elhelyezésére."

1596072310

A család által a helyi Kiskun Múzeum gondozására bízott több mint háromezer személyes tárgyból és dokumentumból összeállított emlékkiállítás megnyitóján részt vett Kiskunfélegyháza díszpolgárának az özvegye, dr. Magyariné dr. Nagy Edit, valamint négy gyermekei közül Gréta, Gábor és Dóra. Az egykor űrhajósnak jelentkezett vadászpilótákat pedig Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok, Weigel Endre nyugállományú őrnagy és Gutyina Péter nyugállományú százados képviselték. Közösen hajtottak fejet Magyari Béla emléke előtt dr. Remes Péter nyugállományú ezredessel, az űrhajósjelöltek kiválasztása során az egészségügyi, valamint a fizikai állapotuk felmérését végző Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézet tudományos parancsnokhelyettesével, a funkcionális diagnosztikai osztály volt osztályvezető főorvosával.

A Magyari Béla gyűjteményéből, emléktárgyaiból összeállított állandó kiállítást dr. Knipl István és Mészáros Márta rendezték, a megnyitón felléptek a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei. A program hivatalos részének zárásaként Schuminszky Nándor gyűjtő néhány, Magyari Bélához kötődő emléktárgyat adott át a múzeum igazgatójának.

Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület tagjai a 1418-as oldalszámú, dr. Magyari Béla tiszteletére felújított MiG-21U vadászgéppel kívánják megőrizni a tavaly elhunyt űrhajós emlékét. A gép ünnepélyes átadására a tervek szerint 2020-ban, a szegedi nemzetközi repülőnapon kerül majd sor.

GALÉRIA

Címkékkiállítás