Tizenegy év a Gulagon

Szöveg: Antal Ferenc | 2012. október 26. 13:11

A hagyományoknak megfelelően ismét nagy érdeklődés közepette rendezték meg a baráti−bajtársi találkozót a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszán, a Ludovika Kávézóban, október 25-én.

Az MH Ludovika Zászlóalj által szervezett összejövetelen a hagyományoknak megfelelően ismét három korosztály képviseltette magát: a jelenlegi ludovikás hallgatók, az aktív állományú katonák és az egykori ludovikás tisztek. A csütörtöki előadást vitéz békei Koós Ottó tartotta, témája pedig a sok ezer magyar családot érintő Gulag volt.

Magyarországon a Gulag fogalma 1945-ben jelent meg. Mint ismeretes, a megszálló szovjet hadsereg a genfi egyezmény figyelembe vétele nélkül elhurcolta mindazokat, akiket a hatalomátvétel szempontjából veszélyesnek ítélt: egykori miniszterelnökök, miniszterek, képviselők, nagykövetek, katonatisztek, papok, tanárok, diplomaták kerültek így kényszermunkatáborokba. Rajtuk kívül rengeteg munkaképes, fiatal nőnek és férfinak kellett elhagynia az országot, akiknek átlagéletkora a húsz évet sem érte el. A legtöbbjüket mondvacsinált okokból hurcolták el.

A táborokba azok a rabok kerültek, akiket a magyar hatóságok közreműködésével a szovjet hadbíróságok ítéltek el háborús bűntett vádjával, legtöbbször alaptalanul. A szovjet fogságba esett mintegy félmillió magyar katona és a polgári internáltak többsége a hadifoglyok és internáltak táborhálózatába került. A magyar foglyok mintegy kétezer táborban szóródtak szét. Összesen mintegy hétszázezer magyar állampolgár került szovjet munkatáborba, és közülük csak körülbelül négyszázezren tértek haza.

Koós Ottó – aki maga is tizenegy évet töltött a Gulagon – szerint ma is „teljes sötétség" uralkodik ebben a témában Magyarországon.

Vitéz békei Koós Ottó magyar királyi százados, nyugállományú alezredes
nemrég ludovikás élményeit, valamint világháborús tapasztalatait is felidézte a Zrínyi Média stúdiójában.