Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtalálták a fáraó hadseregének főhadiszállását!

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. május 29. 9:33

Egyiptomi régészek a Sínai-félszigeten rábukkantak egy katonai erődítményrendszerre, ahonnan a fáraók hadvezérei több mint 1500 éven át irányították az ország északi határainak védelmét.

Az erődítmény és a hozzá “kapcsolódó" település, amelyet a régészek az óegyiptomi Taru-ként azonosítottak, a Sínai-félszigeten, a modern kori Kantarától 3 kilométerre északra található.

Az ősi város annak az egykori hadiútnak a kiindulópontja volt, amely a Nílus völgyét a részben egyiptomi uralom alatt lévő Levantéval kötötte össze – jelentette be a témáról kiadott közleményében az egyiptomi Legfőbb Régészeti Tanács.

A régészek Mohamed Abdel Makszud vezetésével 1986 óta dolgoznak az erődítmény és a hadiút feltárásán, ám csupán az idén fedezték fel azokat a feliratokat, amelyek segítségével sikerült azonosítani a települést.

A felírat három fáraót említ – II. Tothmeszt, aki Kr. e. 1512-től uralkodott, s felépítette a hadiút mentén az egyik katonai erődítményt, I. Széthi-t, az újbirodalmi XIX dinasztia második uralkodóját (Kr. e. 1290-1279), valamint fiát, II. Ramszeszt, aki Kr. e. 1279 és 1213 között irányította Egyiptom sorsát.

Az ásatások során feltártak egy 500×250 méteres, vályogtéglából emelt, négy méter magas őrtornyokkal rendelkező erődítményt, amely a szakemberek szerint II. Ramszesz uralkodása idején épült.

“Az előzetes kutatások szerint az Újbirodalomtól kezdve a Ptolemaioszok koráig ez lehetett az egyiptomi hadsereg főhadiszállása. Az Újbirodalom kezdetét Kr.e. 1570-re datálják, a Ptolemaioszok kora pedig Kleopátra halálával, a Kr. e. I. században ért véget.

“Az erődítmény régészeti jellegzetességei megegyeznek az óegyiptomi templomokban talált, Taruról szóló leírásokkal, amelyek ismertetik a katonai útvonal, a Hórusz-út kiindulópontján fekvő város alaprajzát" – olvasható a közleményben.

A régészeti helyszín érdekességei közé tartozik egy szentély, amely a Sínai-félszigeten fellelt első újbirodalmi templom. A régészek megtalálták a hadsereg raktárait is, ahol a fegyverek mellett a gabonát, az agyagedényeket tárolták.