Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 874. oldal

Cikkek
1596035805

Véget ért az első Honvédelmi Tábor Hajdúhadházon

2017. július 12. 11:12

Idén négyszer egyhetes turnusokban érkeznek a 12-18 év közötti fiatalok az MH 5. Bocskai István Lövészdandár táborába, hogy betekintést nyerjenek a katonaélet rejtelmeibe.

1596035799

Zenés őrségváltás – idén negyedik alkalommal

2017. július 12. 6:44

Az elmúlt vasárnap − idén immár negyedik alkalommal − ismét zenés őrségváltást rendeztek Budapesten, a Sándor Palotánál, a Szent György téren.

1596035785

Piknik a repülők árnyékában

2017. július 11. 6:41

Együttműködési megállapodást kötött június 8-án a RepTár és a krakkói székhelyű Lengyel Repülési Múzeum. Az intézmények igazgatói, Kovács Ákos és Krzysztof Radwan a dokumentumot Szolnokon, Közép-Kelet-Európa egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhelyén, a „Piknik a repülők árnyékában” gondolat jegyében szervezett családi program keretében írták alá.

1596035781

Környezet- és természetvédelmi tábor gyermekeknek

2017. július 10. 21:41

Változatos programok várják azokat a fiatalokat, akik részt vesznek a HM Katolikus Tábori Püspökség által szervezett környezet- és természetvédelmi gyermektáborban, július 8−14 között, a Zala megyei Reziben. A táborba július 10-én, hétfőn ellátogatott dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.

1596035777

The Hungarian Defence Forces are set on the path of development again

2017. július 10. 14:38

Speaking at the NCO graduation ceremony in Szentendre on Saturday, Minister of Defence Dr. István Simicskó stated that the Hungarian Defence Forces are set on the path of development again, as the Zrínyi 2026 is the most comprehensive and extensive national defence and armed forces development program of the last 25 years.

1596035775

Minister of Defence pays tribute in Hungarian military cemeteries of Russia

2017. július 10. 14:31

On the second day of his visit to the Don Bend in Russia, Minister of Defence Dr. István Simicskó paid tribute at a WWII memorial and in the two Hungarian central military cemeteries.

1596035767

Fegyvermustra Szolnokon

2017. július 10. 8:11

Korántsem hétköznapi lehetőség adódott Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban július 8-án, szombaton: magyar és amerikai katonák, valamint haditechnikai eszközeik töltötték meg a közeli parkolót, hogy a Black Swan 2017 nemzetközi gyakorlat résztvevői hivatalosan is bemutatkozhassanak a város lakóinak.

1596035754

Átúszták!

2017. július 9. 14:22

Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes vezetésével az Úszó Erőd mintegy 250 fővel teljesítette a 35. Lidl Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között, július 9-én. A bizonytalan időjárási viszonyok miatt a mezőny a szokottnál korábban rajtolt. Képgaléria!

1596035749

Olimpiai lánggal futottak a katonák

2017. július 9. 9:36

Első alkalommal ad otthont olimpiai eseménynek Győr városa, ugyanis itt rendezik meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) július 23-29. között. Ennek tiszteletére a légvédelmi rakétaezred katonái közel 25 kilométert futottak az olimpiai lánggal.

1596035747

High-readiness force successfully passes CREVAL

2017. július 9. 6:58

At the end of June, the validation exercise of a Hungarian rifle company declared to the NATO Response Force (NRF) took place in the Hódmezővásárhely garrison of the HDF 5th Bocskai István Infantry Brigade.