Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A haza védelme nemzeti ügy

Szöveg: Takács Vivien |  2015. április 1. 9:34

Harmadik állomásához ért az esélyegyenlőségi programsorozat. A Jövőjük a haza védelme című filmet és fotókiállítást március 31-én mutatták be Kápolnán, a Három Hárs Művelődési Házban.

1595990474

„Mi egy olyan nagy családból származunk, ahol sok minden nem számít. Például a bőrszín, a vallás, illetve, hogy ki honnan jött. Ebben a családban csak a teljesítmény számít" – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kun Szabó István vezérőrnagy. A Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hozzátette, hogy a haza védelme nemzeti ügy, amelyben mindenkire számítanak. A vezérőrnagy beszélt továbbá az esélyegyenlőségi kezdeményezésekről is, így szót ejtett a nemrégiben kiosztott Lippai Balázs-ösztöndíjról, illetve a már közel másfél évtizede megrendezésre kerülő nyári esélyegyenlőségi táborról is, amelyet idén harmadjára rendeznek meg az MH Altiszti Akadémián.

Dr. Berecz Kálmán, Kápolna polgármestere rámutatott, hogy a település sokszor tanúbizonyságot tett a hazaszeretetről és történelmi hagyományairól is. „1849. február 26−27-én volt a kápolnai csata, ahol a magyar katonák helytállását követően elindulhatott a tavaszi hadjárat." A polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Honvédség most azt az arcát fordítja a fiatalok felé, ahol a diákok megismerhetik a katonaság által nyújtott előmeneteli lehetőségeket is. „Olyan hazaszerető fiatalokat várnak a hadseregbe, akik tényleg teljes szívükkel-lelkükkel helyt fognak állni háborúban és békében egyaránt."

1595990475

Az ünnepség – a helyi iskola diákjainak szavalatát követően − Heves megye Príma Díjas zenészeinek előadásával folytatódott, amit a Jövőjük a haza védelme című film levetítése követett. A bemutató után a megjelent diákoknak és tanároknak lehetőségük nyílt egy kötetlen beszélgetésre a film négy szereplőjével. Az érdeklődés nem maradt el, egymás után sziporkáztak a kérdések. A beszélgetés után nyolc önkéntes diák a színpadon „alaki kiképzésben" vehetett részt, kipróbálhatták, hogyan kell tisztelegni.
Radics Miklós kápolnai fiatal már eldöntötte, katona lesz. „Azért szeretnék beállni a hadseregbe, hogy szebbé tegyem a hazámat, meg tudjam védeni a magyarokat, valamint számomra ez egy kitörési lehetőséget és egy biztos jövőt jelent" – mondta érdeklődésünkre.

1595990475

A HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály (HM TKHKF) által rendezett vándorkiállítás az MH Altiszti Akadémián két alkalommal is megrendezett esélyegyenlőségi táborban, valamint a „Jövőjük a haza védelme" című film kapcsán készült fényképekből áll. A tárlat a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterének, Rácz Tündének a képeit mutatja be.
Az eseményen részt vett többek között Horváth László országgyűlési képviselő, Szabóné Szabó Andrea alezredes, a HM TKHKF kiemelt főtisztje, a tárca esélyegyenlőségi referense és Kaló Miklós alezredes, az MH Altiszti Akadémia Kinizsi Pál Oktatási Osztály vezetője, az EsélyTábor vezetője.

A programsorozat következő állomása május 6-án, Sajószentpéteren lesz.

Fotó: Rácz Tünde