Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A közös cél érdekében

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. június 26. 8:40

Az érdekvédelmi ellátási körbe tartozó nyugállományú katonák szociális helyzetének figyelemmel kísérése, az önkormányzatokkal történő együttműködés lehetőségeinek bővítése, valamint a katonai hagyományok ápolása témakörökben rendezett regionális tanácskozást a napokban Kiskunfélegyházán a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ).

Tizenkét településen, tizenhárom szervezet tartozik Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyékben a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségéhez. Az érintett  települések és a régió tagegyesületeinek képviselői, valamint a Honvédelmi Minisztérium ernyőszervezetének vezetői kiskunfélegyházi találkozójukon a többoldalú, minden érintett fél részére előnyös együttműködés további bővítésének a lehetőségeit elemezték.

1599189646

A tanácskozás résztvevőit Vilner Péter nyugállományú ezredes, a BEOSZ alelnöke köszöntötte, majd az elnök, Hazuga Károly nyugállományú altábornagy adott tájékoztatót a szövetség tevékenységéről. A három megye tagszervezeteinek munkájáról dr. Kovács György nyugállományú ezredes, a Dél-alföldi régió elnöke számolt be a meghívottaknak, a Magyar Honvédség gondoskodási körébe tartozók szociális ellátásának rendszeréről és a katonai életpálya népszerűsítésének további lehetőségeiről pedig Vitár Zsolt alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokhelyettese adott tájékoztatót.

1599189647

Az önkormányzati és tagegyesületi együttműködés eddigi tapasztalatait, a szociális gondoskodás terén végzett munka szélesítésének lehetőségeit, a meghívott polgármesterek képviseletében Csányi József (Kiskunfélegyháza), Domonyi László (Kiskőrös) és dr. Báldy Zoltán (Szabadszállás) foglalták össze. Dr. Nánási Éva, a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztályának a vezetője pedig a vonatkozó törvények és jogszabályok biztosította lehetőségekről adott tájékoztatást.

1599189647

Megismerve az önkormányzatok álláspontját, a nyugállományú katonák képviseletében Berdó Gábor Károly nyugállományú százados, a BEOSZ Közép-dunántúli régió vezetője, majd Hideg István nyugállományú őrnagy (Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület), Csepi László nyugállományú őrnagy (Szegedi Bajtársi Klub) és Csóka Tamás nyugállományú ezredes (Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesülete) foglalták össze a klubok elnökeinek a témához kapcsolódó tapasztalatait.  

1599189647

A konferencia zárásaként Hazuga tábornok emléktárggyal köszönte meg a meghívott polgármesterek, a Honvédelmi Minisztérium, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, valamint az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság képviseletében megjelentek támogató munkáját.

1599189647

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi régiója által szervezett polgármesteri találkozó résztvevői ezt követően a Hősök Parkjában emlékeztek meg a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulójáról és tisztelegtek a 100 évvel ezelőtt befejeződött első világháború hősei, a hazáért életüket áldozott katonák emléke előtt.

1599189648

Fotó: a szerző felvételei