Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A magyar kardot ünnepelték

Szöveg: Galambos Sándor |  2017. május 13. 8:19

Bánfai Bach Benő és Borsody László edzőmesterek életútját felidézve tisztelegtek Kecskeméten, május 11-én a katonavívók emléke előtt, akik a háború utáni nehéz esztendőkben is hittel, tisztességgel és becsülettel őrizték a magyar katonai vívás kultúráját. A magyar kard napjához kapcsolódó rendezvényen a Honvédelmi Minisztériumot Kun Szabó István vezérőrnagy, miniszteri biztos képviselte.

1596031866
A kecskeméti vívósport létrehozója, Bánfai Bach Benő tiszteletére állítottak emléktáblát a Messzi István Sportcsarnok aulájában. A Nagyváradon született, a hírös városban évtizedekig dolgozó, majd az Újpesti Dózsától nyugdíjba vonuló kiváló edző életútját Kun Szabó István vezérőrnagy elevenítette fel.

„A nagy formátumú, kiemelkedő szervezőkészséggel megáldott sportember és a vívósport iránt már akkor is elkötelezett Kecskemét városának kapcsolatából olyan eredményes együttműködés alakult ki, amely akkor és azóta is meghatározó jelentőségű. Bánfai mester teljes szívvel adta át tudását és tapasztalatait az arra nyitott kecskeméti sporttársaknak, aminek ékes bizonyítéka, hogy a két világháború között szinte minden középiskolának saját vívóklubja volt, és jöhetett bármilyen nehézség, a vívósport azóta is a város életének a szerves része maradt. A mester példamutatása, sport iránti szeretete és alázata, szerénysége utat mutat számunkra is, akik a nyomdokaiban járva azért teszünk minden nap, hogy testileg és lelkileg is egészséges, tettre kész, az életét, a közösségét és a hazáját szerető fiatal generációt neveljünk" – hangsúlyozta ünnepi beszédében a miniszteri biztos.

1596031866

Az ünnepi rendezvény ezt követően a Cifrapalotában, A magyar kard című kiállítás megnyitójával folytatódott, amelynek vendégeit dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója köszöntötte. A tárlatot Kun Szabó tábornok ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta: a kard és a vívás nemzetünk történetének elidegeníthetetlen részét képezi. „Történelmi elődeink e fegyverek segítségével foglalták el, majd védték meg megannyiszor nemzetünk bölcsőjét, a Kárpát-medencét és lakosságát, miközben a kardforgatásban szerzett hírnevünk messze földön rettegetté tette a magyar harcosokat. Honvédelmünk és a katonai lét meghatározó eleme volt tehát a kard- és fegyverforgatás, s bár ma már nem tradicionális eszközökkel vívják a csatákat, a fegyelem, a koncentráció, a precizitás, a megfelelő erőnlét, a helyes taktika és a győztes stratégia kialakításának és sikerre vitelének értékei örök érvényűek maradtak a hadviselésben."

1596031867

A kiállítás Mária Terézia háborúiból, a napóleoni csatákból, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc korából származó szálfegyverek bemutatásával ismerteti meg a látogatókkal a magyar szablya és a magyar kard történetét. A fegyverek mellett nagyított metszetek szemléltetik a kard történelmünkben betöltött szerepét. A kiállítás egy része pedig a magyar katonavívók emlékét, sportsikereiket idézi fel, külön is tisztelegve legkiemelkedőbb képviselőjük, a kardvívás módszertanának kidolgozója, Borsody László életútja előtt.

A legendás katonasportoló életútját Máday Norbert, a Magyar Szablyavívó Iskola alapítója ismertette. A Borsody László: A Géniusz című könyv szerzője beszédében hangsúlyozta: Borsody és tanítványai világraszólót, megismételhetetlent alkottak. Összesen tizennyolc olimpiai bajnoki, tizennyolc világbajnoki, tizennégy Európa-bajnoki, nyolc katonatiszti Európa-bajnoki és százhárom magyar bajnoki címet szereztek – minderről pedig méltánytalanul feledkezett meg az utókor. Borsody László volt a magyar kardvívás géniusza, akit a világ megdöbbenve nézett, majd ájultan csodált és végül tanulni kezdte a rendszerét. Olyan tehetsége volt a vívásnak, mint Kodály a zenének, Stróbl a szobrászatnak, Ady Endre a költészetnek, vagy Munkácsy Mihály a festészetnek.

1596031867

A két helyszínen zajlott ünnepi rendezvényen részt vett többek közt Fekete Tamás alezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis megbízott bázisparancsnok-helyettese, Durgó Tamás őrnagy, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei iroda vezetője és dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere is.
A kiállítás megnyitóján közreműködött Szabó Sándor tárogatóművész, bemutatót tartottak a Magyar Szablyavívó Iskola tagjai és a résztvevők megtekinthették a Zrínyi Katonai Filmstúdió Borsody László pályafutását bemutató dokumentumfilmjét is.

A június 26-ig, a kecskeméti Cifrapalotában látogatható tárlat kurátora Szabóné Bognár Anikó, a szálfegyvereket Máday Norbert gyűjtő bocsátotta a múzeum rendelkezésére.

Fotó: a szerző felvételei