Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A parancsnokok a kihívásban is élen jártak

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2012. augusztus 14. 9:54

Általában a nevezők hatvan százaléka nem tudja teljesíteni az „54-es kihívása” elnevezésű túlélő (tor)túrát, és a mostani kihíváson sem sokat javult ez az arány. A Veszprémi Honvéd SE – a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége támogatásával – augusztus 10–12. között rendezte meg az idei nyári 108 kilométeres versenyt.

Összesen hatvan fő – köztük kilenc kerékpáros – indult el Veszprémből, hogy teljesítse a távot, de eredményt pontosan csak harmincan − azaz a mezőny fele − értek el. Vass Tibor százados, főszervező és csapata ezúttal a Bakony keleti és déli részére kalauzolta el a nevezőket, persze komoly akadályokkal (például sziklafalról ereszkedés vagy éppen patakmederben gyaloglás) fűszerezve.

„Mindenképpen sikeresnek ítélem meg a versenyt. Elsődlegesen azért, mert nem történt sérülés, mindenki a saját lábán jutott vissza Veszprémbe. Az, hogy csak az indulók fele ért a célba, azt bizonyítja, hogy ismét nehéz pályát sikerült kidolgoznunk. A kihívás teljesítése komoly érték" – fogalmazott a honvedelem.hu kérdésére a százados.

1595940048

Az eredményekre rátérve érdekesség, hogy a Veszprémben települt katonai alakulatok parancsnokai nemcsak részt vettek a versenyen, de mindketten meg is nyerték kategóriájuk küzdelmeit. Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka a kerékpárosok között bizonyult a legjobbnak, míg Szücs József mérnök ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) parancsnoka vegyes csapatával végzett az első helyen.

Az egyéni versenyben Domán Gábor nyugállományú százados (Tapolcai Honvéd SE) győzött, megelőzve Somogyi Péter főtörzsőrmestert (MH Bakony Harckiképző Központ) és
Mórocza Árpádot, a Honvéd Zrínyi SE versenyzőjét. A kerékpárosoknál az ezüstérmet Tóth Csaba zászlós (MH 54. Veszprém Radarezred) szerezte meg, míg a harmadik helyen a távot együtt teljesítő hét versenyző ért célba.

A férfi csapatok versenyében a legjobbnak az MH Pápa Bázisrepülőtér alakulata (Bíró András százados, Paksi Sándor főhadnagy, Gál Tamás törzsőrmester és Kiszlinger Balázs szakaszvezető) bizonyult. Másodikként az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár csapata (Harcsa József őrnagy, Nagy Gábor főhadnagy, Szabó András főhadnagy és Hortoványi András törzsőrmester) ért célba. A dobogó legalsó fokára – a szervezők előtt rendfokozatukat elrejtő – MH 25. Klapka György Lövészdandár csapatának tagjai (Horváth Tamás, Heilig Dániel és Boskó Árpád) állhattak fel.

A vegyes csapatok küzdelmében az MH LVIK kvartettje (Szücs József mérnök ezredes, Varga Zsófia főhadnagy, Tömösközy Tamás főtörzsőrmester és Vass Szilvia főtörzsőrmester) győzött. Második lett az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (Csontos Szilvia hadnagy, Faludi Zoltán köztisztviselő, Fekete Zoltán szakaszvezető és Bercsik Lóránt főtörzsőrmester), míg a harmadik helyen az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred (Metláger Edina törzsőrmester, Fehér Gergely őrmester és Heim Andrea őrmester) végzett. A hölgyek egyéni küzdelmében Bazsala Judit nyert.

A helyezést elértek emléklappal és serleggel lettek gazdagabbak, aki pedig teljesítette a távot, azt a szervezők emlékpólóval jutalmazták.

Fotó: A szerző felvételei

További képekért kattintson galériánkra!