Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szabadság árát sokszorosan megfizették a magyarok

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2016. október 23. 20:31

Semmi sincs ingyen a világon, a szabadság árát a magyarok sokszorosan megfizették a bátor kiállásukkal, és ezt meg is szeretnék tartani – mondta dr. Simicskó István október 23-án, vasárnap az 1956-os forradalom 60. évfordulóján tartott ünnepségen, Budapesten.

1596021956

A honvédelmi miniszter a XI. kerületi önkormányzat ünnepi megemlékezésén és emlékműavatásán, a Móricz Zsigmond téren lévő gomba épületnél elmondott beszédében hangsúlyozta: a kivívott szabadságot meg is kell védeni és meg is kell tartani. A szabadság persze korlátlan lelki értelemben, de ugyanakkor lehetnek korlátai, mint például a biztonság – fogalmazott, hozzátéve, hogy biztonság nélkül nincsen szabadság, hiszen csak ekkor tudunk élni az ebből fakadó jogokkal.

„A szabadságunkkal úgy kell élnünk, hogy a saját sorsunkról mi dönthessünk: hazánk jövőjéről, nemzeti értékeinkről, kultúránkról (…) és remélem, hogy valamennyi kormány, valamennyi magyar ember, valamennyi felelősséget vállaló közéleti ember ezért dolgozik" – mondta a miniszter.

1596021956

A forradalom kapcsán megjegyezte azt is, hogy a világ sokat köszönhet a magyaroknak, hiszen 1989-ben és 1990-ben a bipoláris világrend lebontásában elévülhetetlen érdemeik vannak. „Mi azt szeretnénk, hogy ez legyen továbbra is a nemzetközi közgondolkodásban, igenis, Magyarország elkötelezett, Magyarország demokratikus jogállam, Magyarország a szabadságért sokat áldozott és ma is egy szabad ország szeretne lenni" – fogalmazott.

A rendezvényen felszólalt Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere is, aki rámutatott, hogy 1956 egyik legfontosabb üzenete: merjünk bátrak és erősek lenni. 1956. október 22-én éppen az Újbudán lévő Műegyetemen gyülekezett a forradalmi ifjúság, 23-án pedig az egyetemisták vezetésével onnan indult el a később több százezer főre duzzadt tüntetés, amely a szabadságharc kitöréséhez vezetett. „A műegyetemisták tizenhat pontja nem szólt másról, mint a szabadságról, egy nemzet évek – ha úgy tetszik – évszázadok óta dédelgetett álmáról" – mondta, hozzátéve: a forradalom idején a gomba épülete volt a felkelők egyik bástyája, és a környékén komoly harcok alakultak ki a támadó szovjet tankokkal.

1596021956

Az ünnepségen felavatták a Móricz Zsigmond körtér jellegzetes építménye, a gomba épület körül elhelyezett különleges emlékművet. A Pelle Zita és Balázs Marcell által tervezett emlékmű voltaképpen egy, a talajba belesimuló betongyűrű, amelyen Örkény István Noteszlapok című kötetének néhány sora olvasható, de csak akkor válnak láthatóvá a szavak, amikor víz éri a különleges anyagot.

A rendezvény végén elhelyezték a kegyelet koszorúit az emlékműnél.

1596021957

Fotó: Dévényi Veronika