Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alaki foglalkozáson a kadétok

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn |  2019. április 29. 7:41

Ötvenhat honvéd kadét növendék részére tartottak alaki felkészítést Budapesten, a Petőfi laktanyában, a napokban.

1599201779
A foglalkozáson a Honvéd Kadét Programban résztvevő négy középiskola – a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola, az Egressy Gábor Szakgimnázium, valamint a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium – 9-11. évfolyamos diákjai vettek részt. A gyakorlati órákat Faludi Miklós főtörzsőrmester, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kiképző altisztje, a program egyik oktatója szervezte.

A nap a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység különleges díszelgő csoportjának dinamikus bemutatójával kezdődött, majd az ideiglenes kiképző csoport katonáinak segítségével a diákok elsajátíthatták a legfontosabb alaki fogásokat.

1599201779
Balázs Tibor törzszászlós, a dandár vezénylőzászlósa köszöntőjében elmondta: a diákok szerencsés helyzetben vannak, mert fiatalon láthatnak bele a Magyar Honvédség életébe. „Látni fogják, hogy hogyan élünk itt a dandárnál, milyen feladataink vannak. Az a célunk, hogy ha valaki kedvet kap a katonai pálya iránt, akkor tudják, hogy mi itt leszünk és várunk önökre" – tette hozzá.

A rendezvényen elhangzott: az alakulat június 22-én családi és nyílt napot tart, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

1599201779
Fotó: a szerző felvételei