Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ample Strike ’19

Szöveg: Garamvölgyi Tibor százados, Simon Nándor hadnagy | Fotó: a szerzők |  2019. szeptember 14. 7:16

Megtartották Csehországban az Ample Strike összhaderőnemi gyakorlatot, amely során 2014 óta minden évben többnemzeti környezetben gyakorolják a levegő-föld feladatokat.

1596068407

Az idei évben az előző évekhez képest „csökkentett módban“, csupán hat nemzet kapott meghívást a gyakorlatra. A részvétel nem hivatalos feltétele volt, hogy a meghívott felek a résztvevő előretolt repülés irányító szakembereken és csoportokon kívül a gyakorlat megrendezéséhez elengedhetetlen repülő eszközöket és a közvetlen légi támogatásban jártas hajózó személyzetet is delegálják a gyakorlatra. Így az idei évben először vettek részt ezen a gyakorlaton magyar Mi-24-es harci helikopterek, továbbá hajózó- és repülő műszaki, valamint logisztikai szakemberek. A Mi-24 típus mellett a magyar JAS-39 Gripen szintén támogatta a gyakorlatot.

A gyakorlat kiképzés szempontjából az előretolt repülés-irányító szakemberek és kezelő személyzet, valamint a repülő hajózó szakszemélyzet együttműködésére fókuszált összhaderőnemi és többnemzeti környezetben. A kiképzési cél elsősorban átgondoltan megkomponált, összetett harcászati helyzetekben a közvetlen légi támogatás eljárásainak, technikáinak gyakoroltatása, fejlesztése és a korábbiakban már megszerzett szakmai tudás tökéletesítése, fejlesztése volt.

1596068407

Az idei évben a magyar előretolt repülésirányítók három kiképzési helyszínen hajtottak végre irányítási feladatokat. Beépített területen és lőtéri, valós levegő-föld tűzeszközökkel végrehajtott feladatok mellett még mindig újszerűnek mondható a szimulátoros gyakorló feladat, ahol valós hadszíntéri környezetben, életszerű feladatban gyakorolhatták a szakemberek a közvetlen légi támogatási eljárásokat. Ahogyan az elmúlt években mindig, úgy idén is minden egyes kiképzési helyszínen instruktorok segítették a szakemberek, csoportok munkáját.

A gyakorló küldetések végeztével lehetőség nyílt a feladatok kiértékelésére, ahol az instruktorok értékelték a szakemberek munkáját és tanácsot adtak a technikáik finomítására, hibáik javítására, a fejlődés lehetőségeire. A közvetlen légi támogatás során alkalmazott eljárások és technikai eszközök évről-évre változnak, fejlődnek, így az adott szakterületen szinte mindig van mit tanulni, pontosítani. Az Ample Strike gyakorlat 2019-ben is kiváló lehetőséget biztosított a közvetlen légi támogató eljárások gyakorlására, valamint a szakemberek időszakosan előírt képességfenntartásának elősegítésére. A delegált szakemberek feladataikat sikeresen, probléma nélkül végrehajtották.

GALÉRIA