Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átvette a csapatzászlót az új parancsnok

Szöveg: Takács Vivien |  2019. június 21. 16:33

Tizenhatodik születésnapját ünnepelte az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK) június 21-én, pénteken, Szentendrén.

1599204407
Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepi állománygyűlésen vette át az alakulatparancsnoki beosztást és a csapatzászlót dr. Hangya Gábor alezredes Szilágyi Csaba ezredestől, aki július 1-jétől tartós külszolgálatban, Brüsszelben folytatja katonai pályafutását. A leköszönő parancsnok 2011 augusztusa óta állt az alakulat élén.

Az állománygyűlésen résztvevőkhöz szólva Sándor Zsolt dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének műveleti helyettese elmondta: a központ alapító okiratát 2003. július 1-jén írta alá az akkori honvédelmi miniszter. „Azzal a szakmaisággal, felkészültséggel, amivel a központ elkezdte működését – majd egy éven belül kiegészült a feladatköre a lélektani műveletekkel – mára olyan alakulattá vált, amelyre nagy szükség van a Magyar Honvédségen belül" – hangsúlyozta a dandártábornok.

1599204407
A rendezvény elismerések átadásával folytatódott, majd Rózsa Tibor ezredes, a tárca honvédelmi államtitkárságának vezető szakreferense – az alakulat első parancsnoka – arról beszélt, hogy a központ nagy utat járt be. A sikeres folytatáshoz megvan a kellő elszántság, tapasztalat, motiváció és a megfelelő csapat is – tette hozzá az ezredes.

Az idén 16 esztendős alakulat 2018 év végén költözött Budapestről Szentendrére, a Görgey Artúr laktanyába.

Fotó: Tóth László