Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Díszelgőket toboroztak

Szöveg: Takács Vivien |  2014. március 22. 8:39

Díszelgő katonákat toborzott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége a Petőfi Sándor laktanyában március 21-én, pénteken délelőtt.

A kapunyitás előtt már fél órával is sokan vártak a bejutásra. Egy gyors regisztráció után, katonai vezetéssel átkísértek mindenkit a laktanya alakuló terére, ahol statikus, dinamikus és technikai bemutatókat tartottak.
Baráth Ernő ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár törzsfőnöke köszöntötte az érdeklődőket, majd Kiss Ferenc alezredes, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység megbízott parancsnoka mutatta be a díszegység tevékenységét. Az alezredes kiemelte: „A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység négy végrehajtó alegységre oszlik, amelyek lefedik Magyarország területén a díszelgési és protokolláris feladatokat. Ez a négy alegység a Honvéd Koronaőrség, a Honvéd Palotaőrség, a Honvéd Díszzászlóalj és a Helyőrség-támogató Parancsnokság."

1595968879
Díszmenet

Az ismertetők után megkezdődött a dinamikus programsorozat. Elsőként a Maléter Pál Rendészzászlóalj közelharc bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. A rendezvény a Honvéd Díszzászlóalj díszmenetének bemutatásával folytatódott, melyet a Központi Zenekar kísért. Az eseményen a vendégek meghallgattatták a Budapesti Helyőrség Zenekarának előadását, valamint részesei lehettek a Különleges Díszelgő Csoport lendületes bemutatójának is. A dinamikus események zárásaként egy gépjárműves rendészeti bemutatóra került sor, ahol a katonák megmutatták, hogy mi történik akkor, ha egy fontos személyt kíséret közben támadás ér.

A toborzónapra sok fiatal érkezett egyedül, barátokkal, vagy éppen szülői kísérettel. Bodnár Bence a honvedelem.hu-nak elmondta: „Nagyon tetszik ez a fegyelem, amit a bemutatók alatt láttam. Szeretnék én is részese lenni." Hozzátette, hogy a Szent Korona mellett szeretne díszelegni. Szőke Dávid ugyanakkor a filmekben látott Apache helikopter vezetését próbálná ki leginkább.

1595968879
A Maléter Pál Rendész-zászlóalj közelharc-bemutatója

A látogatók megismerkedhettek különböző fegyverekkel, harcjárművekkel, valamint megtekinthették a Petőfi laktanya létesítményeit is, például a díszelgők épületét és a korszerű sportcsarnokot is. A rendezvényen a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szakemberei folyamatos tájékoztatást nyújtottak a katonai pálya iránt érdeklődőknek, és azok, akik alkalmasnak érzik magukat a katonai szolgálatra, a helyszínen regisztrálhattak.

Az eseményre több mint háromszázan látogattak el, és mintegy kilencven fő adta le regisztrációját a toborzó sátrakban. Azok a jelentkezők, akik az előzetes szűrővizsgálatok alapján alkalmasak lesznek a díszelgési feladatok ellátására, várhatóan májusban kezdhetik meg a hathetes alap-, majd az újabb 6 hetes szakkiképzést, hogy aztán ősszel már maguk is a díszegység soraiban folytassák katonai pályájukat.

1595968879
Fontos a fegyelem


Fotó: Galovtsik Gábor

Címkékdíszelgő