Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy hét a laktanyában

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2014. augusztus 4. 16:59

Nyári honvédelmi tábort szerveztek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában július végén.

Az egy hetes bentlakásos tábort – a Magyar Honvédség más helyőrségéhez hasonlóan – a KatonaSuli-programban résztvevő középiskolák önként jelentkező diákjai számára hirdették meg. A tábor idejére tervezett programok célja a katonai szolgálat bemutatása mellett az volt, hogy a középiskolás korú fiatalok részére lehetőséget biztosítsanak a Magyar Honvédséggel, a honvédelemmel kapcsolatos követelmények, körülmények és feladatok – hangsúlyosan a katonai alapismeretek és a túlélés – megismerésére.

1595976621

Az önként jelentkező résztvevők a laktanyát a tábor ideje alatt csak a kiképzési foglalkozások idejére hagyhatták el.
A tanulókat az egy hét alatt a tantermekben be nem mutatható gyakorlati foglalkozások várták. Ez idő alatt egy minimális katonai képzést kaptak, megismerkedtek az alaki szabályokkal és a katonák napi életének tevékenységeivel is. Speciális túlélési és álcázási ismereteket is megtanulhattak a melléjük osztott mentoroktól. Mindezek mellet még megismerkedhettek az alakulatnál rendszeresített technikai eszközökkel is.

Hazadi János őrnagy a tábor egyik szervezőjeként elmondta: „A hódmezővásárhelyi laktanya vonzáskörzetében lévő megyékből összesen 37 diák jelentkezett a táborban történő részvételre. Többségük részt vesz, vagy részt fog venni a KatonaSuli-programban is."

1595976621

Pribelszki Balázs, a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola tanulója a következő tanévtől kezdi a KatonaSuli-program keretén belül a Katonai alapismeretek tantárgyat tanulni. Kérdésünkre válaszolva elmondta: „Én erre a táborra vártam az egész nyáron, engem legjobban a túlélési feladatok érdekeltek."

A feladatokat nem volt egyszerű teljesíteni, ennek ellenére egyetlen diák sem adta fel a „küzdelmet" és a nehézségek ellenére is kitartottak a tábor végéig.

1595976621

Fotó: Szilágyi Gábor zászlós és a szerző felvételei

CímkékKatonaSuli