Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együtt húztak bakancsot

Szöveg: honvedelem.hu /uni-nke.hu |  2015. augusztus 25. 13:09

Kíváncsiság, bizonyítási vágy, a haza szolgálata. Ezek motiválták azt a közel száz, előzetesen felvételt nyert hallgatót, akik augusztus 24-én, hétfőn kora reggel vonultak be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára, hogy onnan elindulva, Szentendrén teljesítsék a november 28-ig tartó alapkiképzésüket.

http://uni-nke.hu/hirek/2015/08/24/egyutt-huztak-bakancsot
A fiatalokat és velük érkező családtagjaikat Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka köszöntötte a Zrínyi Miklós Laktanyában. Az információs délelőtt során az érdeklődők részletes tájékoztató előadást hallgathattak meg az egyetemi- és katonai képzésről, majd ezt követően a fiatalok aláírták tanulmányi szerződésüket és átvették katonai öltözetüket.

1595999160

A leendő honvéd tisztjelöltek kötelesek katonai alapkiképzést teljesíteni a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján. A képzés során a civil életből frissen érkezők megismerik a kötöttséget, a felelősséget és az engedelmesség által szabályozott katonai lét mivoltát. A pontosan kidolgozott és ellenőrzött program fokozatosan növekvő fizikai és szellemi megterhelés mellett zajlik.

1595999161

A felkészítés anyaga különböző modulokból, valamint lövészeti és szabályismereti felkészítésből, továbbá testnevelés ágazatokból áll, amelyekből a hallgatóknak vizsgákon kell bizonyítaniuk felkészültségüket.

1595999161

Fotó: Szilágyi Dénes