Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Életét és halálát is a tűzszerész hivatás jelentette”

Szöveg: Szabó Béla |  2016. július 16. 20:15

Július 16-án több százan kísérték végső útjára Kerepesen Kozár Gábor posztumusz hadnagyot, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészét, aki július 1-jén, a Hortobágyon, szolgálatteljesítés közben vesztette életét.

1596016840

A hősi halott búcsúztatóján a család, a barátok, a katonatársak mellett részt vett dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, valamint dr. Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Lerótta kegyeletét Vécsey László, a térség parlamenti képviselője, Rácz András, a Földművelési Minisztérium környezeti ügyekért felelős helyettes államtitkára, továbbá dr. Firicz László védelemgazdasági és dr. Földváry Gábor, jogi és igazgatási helyettes államtitkár. Elbúcsúzott a hősi halált halt katonától Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott parancsnoka, valamint több társszervezet képviselője. A tűzszerész és hadihajós bajtársak mellett más katonai szervezetek több száz képviselője is eljött Kerepes város temetőjébe.

A katonai tiszteletadással, katolikus szertartás keretében zajlott végső búcsúztatón ismertették a honvédelmi miniszter határozatát, melynek értelmében Magyarország és állampolgárai biztonsága érdekében végzett önfeláldozó szolgálatáért, példamutató, bátor és hősies helytállásáért Kozár Gábor szakaszvezetőt hősi halottá nyilvánította, és kinevezte posztumusz hadnaggyá. Ezzel egyidejűleg a miniszter Kozár Gábor posztumusz hadnagy számára a „Hazáért Érdemjelet" adományozta.

1596016840

Csurgó Attila ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka búcsúztatójában többek között úgy fogalmazott: „Azt mondják, hogy az ember lelke a csillagokban születik, és halála után oda tér vissza. Nos, nekünk, tűzszerészeknek sajnos most több csillagához visszatérő lélekre kell gondolnunk és emlékeznünk, melyek között fényesen ragyogva Kozár Gábor bajtársunk lelke is jelen van."

Csurgó ezredes felelevenítette a hősi halott hadnagy katonai pályafutásának fontosabb állomásait, így az MH Támogató Dandár Maléter Pál Rendész Zászlóaljnál eltöltött éveit, majd az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél végzett tevékenységét. Kozár Gábor szakmai felkészültségét jellemzi – folytatta −, hogy sikeresen megszerezte a III. osztályú tűzszerész fokozatot, majd az ANDROS nehéz tűzszerészrobot-kezelői tanfolyam végén is sikeres vizsgát tett 2016-ban. Elöljárói és katonatársai őszinte, egyenes jellemként ismerték, szakmai ismeretei magas szintű alkalmazására törekedett mindig, kötelességtudata, megbízhatósága, munkabírása példaértékű volt. Élete, és sajnos halála is a tűzszerész hivatás lett.

1596016840

A köszönet hangján szólt Franka Tibor, Kerepes város polgármestere is, aki kiemelte: a magyar katona mindig a hazáját, a népét védte, s mindig példakép volt. Így cselekedett Kozár Gábor is, és vált példaképpé. „Bennünket, civileket védett akkor is, amikor hősi halált halt" – mondta a polgármester. A lakosság köszönetének és elismerésének jeleként neve felkerült a város hősi emlékművére, hogy örökre emlékeztessen tetteire.

Fotó: Dévényi Veronika