Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szerb rendőrség a hadsereggel közösen védi az ország határait

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 17. 7:36

A szerb rendőrség a hadsereggel közösen védi majd az ország határait a főként Afganisztánból és Pakisztánból érkező illegális migránsoktól, és még intenzívebben lépnek fel az embercsempészek ellen – jelentette be július 16-ai, szombati sajtótájékoztatóján Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök.

A szerb kormányfő a török puccskísérlettel kapcsolatosan hívta össze a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős testületet, az ülésen viszont a legnagyobb figyelmet a migránsválság kapta. A résztvevők megállapították, hogy ez jelenti a legnagyobb kihívást és legnagyobb veszélyt Szerbia számára.

Szerbián az év eleje óta több mint 100 ezer, közel-keleti és afrikai migráns haladt át, annak ellenére, hogy március elején elvileg lezárult az úgynevezett balkáni útvonal. A bevándorlók mindannyian az Európai Unió országaiba tartottak. A szerb miniszterelnök aláhúzta: azoknak a menekülteknek, akik Szerbiában kérnek menedéket, minden segítséget meg fognak adni, az illegális belépések ellen viszont szigorúan lépnek fel.
A legtöbb migráns Bulgária felől érkezik Szerbiába – közölte Aleksandar Vucic. Hozzátette: a legtöbben Afganisztánból és Pakisztánból jönnek, és esélyük sincs arra, hogy átjussanak Magyarországra, vagy ott kapjanak menedéket. „Szerbia pedig nem akar a migránsok gyűjtőközpontjává válni" – szögezte le a kormányfő.

Jelenleg mintegy 2700 regisztrált menekült tartózkodik Szerbiában.
Aleksandar Vucic felhívta a figyelmet arra, hogy a napokban beszélni fog Orbán Viktor magyar és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel a helyzet kezeléséről. „Segítséget várunk Magyarországtól és támogatást a macedón, valamint a bolgár határ védelmében" – magyarázta.
A migránsok valamivel több mint egy hét alatt torlódtak fel a szerb-magyar határon, azt követően, hogy Magyarország mélységi határőrizetet vezetett be. A röszkei és a tompai tranzitzónába naponta csak 30 embert engednek be, hogy átadja menedékjogi kérelmét.