Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékezés a Szent Korona menekítésére

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn |  2018. december 7. 13:11

A Szent Korona menekítésének 74. évfordulójára emlékezett az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) Veszprémben.

1599196998
Az egykori koronaőrök a Szent Koronát és a Szent Jobbot 1944 novemberében Veszprémbe kísérték, hogy megvédjék a háború pusztításától. A hagyománynak számító emlékkörutat – melynek első állomása Veszprém – minden évben az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái járják végig.

Veszprém büszke város, büszke az értékeire, a hagyományaira, és sokat tesz azért, hogy ezek az értékek és hagyományok a XXI. században is élő emlékjelek maradhassanak – hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Horváth Zsolt, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A nyitó mondatokat követően a város polgármestere, Porga Gyula, a második világháború végén elismerésre méltó helytállást tanúsító 15 fős koronaőrség iránti tiszteletét fejezte ki, hiszen a koronaőrök életük kockáztatásával védték, őrizték nemzeti kincsünk, önálló magyar államiságunk jelképét.

1599196998
A Koronaőr emlékműnél elhangzó ünnepi gondolatokat Szabó György alezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred tábori lelkészének imája és a koszorúk elhelyezése követte. Katonai tiszteletadás mellett koszorút helyezett el az emlékműnél Óvári Péter országgyűlési képviselő, Porga Gyula, dr. Horváth Zsolt, majd Ádám Barnabás ezredes, a Honvéd Koronaőrség parancsnoka. Végül Bartha Sándor ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnokhelyettese és Vörös Zoltán alezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred Parancsnokság parancsnokhelyettese helyezett el koszorút a Veszprém Helyőrségi Katonai Szervezetek nevében a koronaőrök emlékére.

Fotó: a szerző felvételei