Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ez most csapda, vagy…?

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. április 19. 9:28

Nem kis probléma elé állították a gyakorlattervezők azt a tűztámogató-felderítő Pandur harcjárművekkel rendelkező belga szakaszt, amelyik eredetileg speciális felderítési feladatokat hajtott volna végre a hohenfelsi gyakorlótéren. (Helyszíni beszámolónk!)

Pedig a helyzet látszólag egyszerű: felderítési tevékenység közben a konvoj láthatólag kényszerűségből összetákolt civil táborhelyre bukkan. Autóroncs közelében sátorlap, felnyitott motorháztetejű autó, tábortűz, mellette takaróban fekszik valaki. Távolban integető karok, érthetetlen kiabálás, a harcjárművekben meg tanácstalanság: ez most csapda, vagy…?

1595991623

A velünk dolgozó német fotós kolléga megjegyzi, hogy ő bizony lassítás nélkül továbbhaladna, mert hát műveleti területen ilyen helyzetben megállni még a Bundeswehrnek sem életbiztosítás. A pórul járt civilek közben elindulnak a konvoj felé, saját nyelvükön kiabálva, mellettem pedig a francia újságíró angolul magyaráz a belga haderőreformról. (Miniatűr bábeli zűrzavar.)

Kiderül, hogy Belgiumban, 2011-ben hozták létre a komplex felderítőképességekkel rendelkező ISTAR-zászlóaljat – ez a szakasz pedig annak a része. (A betűszó a hírszerzés – megfigyelés – célazonosítás – felderítés szavak angol megfelelőiből áll össze.)

A civilek közben a közös nyelven elmagyarázzák a katonáknak, hogy úton voltak éppen a közeli kisvárosba, amikor autójuk a semmi közepén lerobbant. Egyik társuk elment felderíteni a környéket, de nem járt sikerrel; sőt, útközben ivott a közeli tó vizéből, ami minden bizonnyal fertőzött, mert komoly gyomorfájdalmai vannak és mozdulni sem bír. Ha lehet, a katonák adjanak nekik vizet, élelmet, üzemanyagot, és minél hamarabb szerezzenek orvost.

1595991623

Mi ugyan tudjuk, hogy az alájátszók ezúttal kivételesen igazat beszéltek – és az ellenség csak olyan fél kilométerrel mögöttük áll lesben −, de persze a helyzet érthetően roppant kényes. A belgák némi habozás és egyeztetés után eléggé lazára veszik a figurát, hiszen a helyszínt feltűnően tessék-lássék módon biztosítva legalább háromnegyed órát töltenek a táborban – körülbelül csak épphogy kártyázni nem ülnek le az amúgy tényleg barátságos civilekkel. Személyi azonosítóokmányaikat is jelentős fáziskéséssel kérik csak el. (Nem véletlenül jegyzetel bőszen az amerikai ellenőr…)

1595991623

Bár az is meglehet, hogy ők egyszerűen tudtak valamit, amit mi nem, hiszen a művelet közben a Pandur tornyából felemelhető, 360 fokban forgatható, speciális felderítőeszköz elektronikus szemei igen buzgón „nézelődtek".

A szakasz szanitéce közben jó tanácsokkal és gyógyszerrel látja el a beteget, majd miután a katonák visszautasítják a késő délelőtti közös teázásra történő meghívást és megígérik, hogy a központból hamarosan szerelő érkezik a mozgásképtelen autóhoz, a konvoj lassan továbbhalad és – folytatva a felderítést − pozíciót foglal el a közeli várrom előtt…


Fotók: a szerző felvételei