Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felderítők bemutatója a leukémiás gyermekek gyógyulásáért

Szöveg: Hadi Attila alezredes |  2019. július 11. 14:02

Nem mindennapi felkérésnek tett eleget az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred.

1599205632
A Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány azzal a kéréssel kereste meg az ezredet, hogy a Bogácson táborozó beteg gyermekek részére tartson bemutatót. Bajzát Krisztián, a kuratórium elnöke – egykori szabadszállási katona – hangsúlyozta: a gyermekek gyógyulásában fontos szerepet játszik, hogy folyamatosan pozitív élményekben részesüljenek.

A közel kétórás bemutató keretén belül az ezred katonái közelharc-, valamint statikus bemutatóval készültek. A fiataloknak lehetősége nyílt arra is, hogy különböző közelharc-fogásokat sajátítsanak el interaktív módon.

1599205633

A gyermekek közül többen a leukémia mellett más daganatos megbetegedéssel vagy Down-szindrómával is küzdenek, mégis próbálnak mindezekről tudomást nem véve teljes értékű életet élni. A bemutató során nemcsak a gyermekek, de a katonák is rengeteg tapasztalatot szereztek, hiszen a kicsik kitartása példaértékű.

Fotók: Bódi László őrvezető