Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fergeteges sikert aratott a központi zenekar

Szöveg: Singer Éva hadnagy |  2014. november 16. 16:45

„Te rongyos élet, bolondos élet…!” címmel operett koncertet adott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BDH) Központi Zenekara a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. Az est fergeteges sikert aratott, a közönség állva tapsolt, és több slágert meg is kellett ismételni.

1595982651

A mai rohanó, stresszes, nyüzsgő világban ritka pillanatok azok, amikor az ember el tudja engedni a hétköznapi gondokat, problémákat, és önfeledten tud szórakozni, kikapcsolódni. Ilyen értékes pillanatokkal teli estével ajándékozta meg a közönséget csütörtökön az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara.

Az MH BDH Kulturális és Rekreációs Igazgatóság Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ színháztermében megrendezett operett esten népszerű slágerek csendültek fel a műfaj legjavából; repertoáron voltak Kálmán Imre: Marica grófnő, Zsuzsi kisasszony és a Csárdáskirálynő, Lehár Ferenc: A víg özvegy és a Cigányszerelem operettek legismertebb és legszebb dalai.

1595982651

A koncerten azonban nem csak operetteket hallhatott a közönség. A zenekar megidézte azt a világot is, amelyben ez a műfaj keletkezett. Ennek keretében két nyitányt tűztek műsorra: Offenbach: Orpheusz az alvilágban és Johann Strauss: Cigánybáró című operettjéből. Elhangzott emellett a Strauss Kék Duna keringője és Lehár Arany-ezüst keringője, egy klarinétpolka és egy üllőn előadott polka, valamint egy cirkusz galopp. Az est vendégművészei Szegedi Dóra és Virágh József operetténekesek voltak.

A közel két és fél órás produkció hatalmas sikerrel zárult, a közönség több slágert kétszer megismételtetett a zenekarral, a koncert végén pedig felállva tapsolták meg a produkciót.

Fotó: Szabó Lajos zászlós