Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadijáték a centenárium zárásaként

Szöveg: Dr. Tóth Gergely százados |  2018. november 28. 14:01

A budapesti Bókay-kertben tartott nagyszabású hadijátékot és bemutatókat az eredetileg az első világháború centenáriumával kapcsolatos megemlékezéseknek a katonai hagyományőrzés eszközeivel való támogatására alakult Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár.

1599196714
Az 1916-os erdélyi harcokat megelevenítő „csatában" egyre növekvő erejű honvéd gyalogság támadta a vendégként jelenlévő román katonai hagyományőrzők által utóvédként megszállt dombot, miután a felderítő huszárjárőr észlelte az ellenség jelenlétét. Végül a beérkező hegyi ágyú tüze, valamint a lóról szállt huszárokkal együtt rohamozó gyalogság legyűrte a román ellenállást, és a domb elfoglalásával folytatódhatott a magyar előrenyomulás.

1599196714
A körülbelül száz katonai hagyományőrzőt felvonultató csata közben a nézők láthatták a csapatokat vezető parancsnokság, a sebesültszállítók és a berendezett egészségügyi segélyhely működését, valamint szakszerűen bemutatták a löveg tűzvezetésének folyamatát, illetve a huszárok lóról szállását követően a lovak csatlással való elvezetését is a tűzvonalból.

1599196714
Másnap, a háborút a nyugati fronton lezáró fegyverszünet 100. évfordulóján, 11 óra 11 perckor, a kispesti hősi emlékműnél került sor egy istentiszteletet követően rövid megemlékezésre és koszorúzásra, amelyen a megbékélés jegyében a román katonai hagyományőrző bajtársak is részt vettek.

A megemlékezést követő ebéden a „dandár" parancsnoka, Babák László nyugállományú ezredes megállapította, hogy bár egy fejezet a háború centenáriumának végén lezárult, de egyben meg is nyílt egy új: az Osztrák-Magyar Monarchia katonai hagyományainak megőrzése továbbra is aktuális feladat.

1599196715
Fotó: Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár