Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadijátékon a tatai dandártörzs

Szöveg: S. I. | Fotó: Petrovics Renáta |  2019. december 7. 9:14

Törzsgyakorláson vett részt az MH 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt állománya november végén Várpalotán.

1596073252

A Klapka Fokosa 2019 elnevezésű törzsgyakorlás során a tatai dandár törzse egy korábban kiadott harcparancs harcászati helyzetére alapozva hadijátékot hajtott végre, amit az alegységek vezető beosztású katonái dolgoztak fel. A hadijáték részeként a tataiak megismerték és begyakorolták a gyorsított döntéshozatali eljárást. A dandártörzs az egyhetes kitelepülés során öt különböző szituációt dolgozott fel, amelyek közül az alegységek az egyiket a MARCUS szimulációs rendszerben végre is hajtották. A gyakorlat hátterét az MH Bakony Harckiképző Központ Szimulációs Gyakorló és Kiképző Központja biztosította.

Simai István alezredes, a tatai dandár hadműveleti főnöke elmondta: a  törzsgyakorlás jól sikerült, hiszen bővítette a harcászati ismereteket, a gyorsított döntéshozatali eljárást illetően pedig értékes tapasztalatok gazdagodtak a résztvevők.

GALÉRIA