Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hajómustra a kikötőben

Szöveg: Snoj Péter |  2012. június 15. 10:21

A Magyar Honvédség hadikikötőjébe látogatott a Budapesten akkreditált attasétestület június 14-én. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái színes elméleti és gyakorlati bemutatókkal várták a világ számos országának katonai képviselőit.

1595937362
Az ezredet és feladatkörét ismertető előadás után gyakorlati bemutató következett, amit a kikötő bejáratánál létesített ellenőrző-áteresztő pontnál kezdtek. Itt a katonadiplomaták megfigyelték a keresőkutyás őrség munkáját, amint átvizsgált egy ide érkezett gépjárművet. A jól betanított eb azonnal megérezte a gyanús szagot, majd ezután a tűzszerészek „robotkatonája" lépett akcióba.

Ezt követte a nap egyik igazi fénypontja, amikor is mindenkit átkísértek a kikötőben várakozó aknamentesítő hadihajók egyikére. Másfél órás kihajózás vette kezdetét, amelynek során a katonai attasék egészen az Országházig haladva csodálhatták meg Budapest gyönyörű épületeit a Duna vizéről.

Az attasétestület végül az Irinyi János laktanyát is meglátogatta, ahol megtekintették a magyar tűzszerészek munkaeszközeit, védőfelszereléseit.

1595937363

 Fotó: a szerző felvételei

További képekért kattintson galériánkra!