Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hálaadó szentmisével ünnepelték a 170 éves Magyar Honvédséget

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. június 30. 15:11

Zarándoklattal egybekötött ünnepi szentmisén emlékezett meg a Katolikus Tábori Püspökség a Magyar Honvédség megalapításának 170. évfordulójáról június 30-án, szombaton, a máriapócsi nemzeti kegyhelyen.

1599189763
A Katolikus Tábori Püspökség együtt ünnepli Magyarország katonáival az 1848-49-es forradalom idején megszületett Magyar Honvédséget. Az évforduló alkalmából a szervezők hálaadó szentmisével szeretnék felhívni a figyelmet a honvédelődök tiszteletére és azokra a hősökre, akik a szabadságért és a hazáért áldozták életüket.

A zarándoklatra sokan Budapestről, Székesfehérvárról és Kaposvárról indultak, köztük gyermekek, nyugdíjasok, hivatásos és szerződéses katonák. Miután megérkeztek Máriapócsra, Orosz István görögkatolikus parókus vezette körbe őket a kegytemplomként ismert, Szent Mihány-templom körül.

1599189763

A történelmi zászlók ünnepélyes bevonulását követően dr. Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos köszöntötte a zarándoklat résztvevőit. „Azért jöttünk ide, mert a magyarságnak és valamennyi görögkatolikusnak Máriapócs a csodák kegyhelye. Ez a hely nem más, mint a lelkiségünket tápláló forrás. Itt valóban összeér az ég és a föld. A katonák és civilek itt tudják feltölteni a lelki fegyverraktárukat" – mondta.

A Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulójára emlékezve, Bíró László tábori püspök nevében Berta Tibor ezredes, a katolikus tábori püspökség általános helynöke úgy fogalmazott: őszinte szívvel kell hálát adnunk a Magyar Honvédség tagjainak, akik mindig arra gondolnak, hogy a magyar népért meg kell védeniük a hazát és biztonságot kell adniuk az országnak.

1599189763

A „Könnyező Szűzanya" oltáránál Pál apostol Korinthusiakhoz írt első leveléből Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokhelyettese olvasta fel a szentleckét.

Máriapócson, Magyarország Nemzeti Szentélyében Kocsis Fülöp érsek zárta a katonai tiszteletadással egybekötött ünnepi szentmisét. „A hazaszeret nélkül nem lehet honvédelem. Azt kérem a honvédektől, a tisztektől és mindenkitől, aki a honvédség kötelékében szolgál, hogy isten iránti elkötelezettségből szolgálja a hazáját. A Mindenható Atya védeni fogja őket" – mondta.

1599189764

A hálaadó szentmisén a Légierő Zenekar Veszprém kísérte az egybegyűltek énekét. A kegytemplomban – mások mellett – Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka, Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormányhivatalának képviselői is megemlékeztek a Magyar Honvédség megalapításának 170. évfordulójáról.

A máriapócsi katonai zarándoklat fővédnöke dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere, egyházi védnöke Kocsis Fülöp, hajdúdorogi görögkatolikus metropolita, érsek, katonai védnöke pedig Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök volt.

1599189764

Fotó: Dévényi Veronika