Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harci túrán vettek részt a fiatalok

Szöveg: Németh Viktória |  2016. július 11. 18:35

Álcafestékkel maszkírozva indították a napi programot a táborozó gyerekek az MH Bakony Harckiképző Központ Harcos Táborában. Mindez az Egy nap a honvédelemért rendezvény keretein belül megrendezett Harci Túra során igen hasznosnak is bizonyult számukra. 

1596016559

A Kossuth-laktanyából egészen a Mäderspach Viktor-kilátóig vezetett a diákok útvonala, amelyet érdekes feladatokkal tűzdeltek felügyelőik. Térkép és tájoló segítségével érkeztek az első helyszínre, ahol hatástalanított fegyvereket kellett szét- és összeszerelniük, majd egy nehezített szakaszon át jutottak el Vitéz Csörgey Károly tábornok emlékművéhez.

A teljesítendő feladatok között szerepelt még szennyezett terepszakasz leküzdése gázálarcban, „sebesült" hordágyon történő elszállítása, UAZ-tolás, illetve kézigránátdobás gyakorlógránát segítségével.

1596016559

A túra sikeres teljesítését követően a jutalom sem maradhatott el: a legjobban teljesítők emléklapot vehettek át, és a  HOSOSZ támogatásával érmeket kapott a Harcos Tábor összes résztvevője.