Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Helyőrségparancsnoki találkozó Szlovéniában

Szöveg: Fenyvesi Zoltán őrnagy |  2018. június 12. 20:25

Május 28. és június 1. között szervezték meg a nemzetközi fővárosi helyőrségparancsnoki találkozót Szlovéniában.

1599188687
A 2018-as multilaterális együttműködési tervnek megfelelően az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) képviseletében Baráth Ernő dandártábornok, dandárparancsnok vett részt a május 28. és június 1. között Szlovéniában megrendezett nemzetközi fővárosi helyőrségparancsnoki találkozón. A további résztvevők Bécs, Berlin, Kijev, Ljubljana, Pozsony, Prága és Varsó helyőrségparancsnokai voltak.

A program során a vendégeket Anželj Ernest, a szlovén fegyveres erők parancsnokságának parancsnokhelyettese fogadta, aki általános tájékoztatást nyújtott a haderő felépítéséről, jelenlegi helyzetéről és feladatairól. Ezt követően a helyőrségparancsnokok előadást tartottak – a történelmi aktualitásoknak megfelelően – az első világháborúban történt részvételről, másrészt saját helyőrség-parancsnokságuk, illetve országuk fegyveres erejének helyzetéről. A találkozó alatt a jövő évi együttműködési programok előzetes tervezése is megtörtént. Az MH BHD részéről a hagyományoknak megfelelően a nemzetközi járőrbajnokságon fővárosonként egy-egy csapat, valamint a balatonakarattyai képzőművészeti alkotótáboron egy-egy fő részvételét ajánlották fel.

1599188687
A delegációt a szlovén vezérkar törzsfőnöke, Milan Žurman dandártábornok fogadta. E látogatás során tájékoztatást kaptak arról, hogy a szlovén haderőnek egyre jelentősebb erőfeszítéseket kell tennie az aktív és a tartalékos személyi állomány megtartása, toborzása, feltöltése érdekében, mivel jelentős létszámhiánnyal kell megbirkóznia. Udvariassági látogatáson fogadta a delegációt továbbá az Elnöki Hivatal katonai tanácsadója, valamint Ljubljana és Bled polgármestere. Az MH BHD csapata emellett részt vett a párhuzamosan szervezett Miltropa Nemzetközi Labdarúgó-bajnokságon, ahol kiváló helytállással a hetedik helyen végzett.

Fotó: Tonja Ana Delopst százados