Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ikarosz sorstársai

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2016. augusztus 15. 14:00

Nem csupán a két világháborúban életüket vesztett a katonai repülőkre emlékezünk, hanem azokra is, akik egészen napjainkig, békeidőszakban történt kiképzési repülés közben haltak meg – hangsúlyozta Soós Lajos nyugállományú alezredes, Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének elnöke, a katonai repülők emlékére rendezett ünnepi megemlékezésen, Veszprémben, augusztus 15-én, hétfőn.

Megemlékező beszédében Soós Lajos nyugállományú alezredes felidézte: sajnos már a legelső, repüléshez köthető kísérlet – a mitológiai Ikarosz története – is tragédiával ért véget. Mint mondta, hazánkban a katonai repülőkatasztrófák a második világháború befejezését követően is 250 áldozatot követeltek.

1596018074

A megemlékezésen régi hagyomány is újjáéledt: harangszó mellett olvasták fel harminc elhunyt hajózó nevét, és az elkövetkezendő évek augusztus 15-ei megemlékezésein ez így fog tovább folytatódni. Az áldozatok lelki üdvéért Szabó György alezredes, protestáns tábori lelkész mondott imát, kiemelve, hogy az ő emlékük addig él, amíg a katonai repülők közössége rendszeresen megemlékezik róluk.

1596018074

Az 1993-ban emelt emlékmű előtt koszorút helyezett el többek között Varga János vezérőrnagy, Honvéd Vezérkar főnök koordinációs helyettese, Szűcs Pál ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott légierő haderőnem főnöke, Gangler László ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka, Szücs József ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka, Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka, és Soós Lajos nyugállományú alezredes. Ugyancsak lerótták kegyeletüket a Magyar Honvédség más légierős alakulatainak; illetve a katonai repüléshez köthető szervezetek, és alapítványok képviselői is.

1596018074

Fotó: a szerző felvételei