Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét elkezdődött a táborszezon a laktanyában

Szöveg: Madura János őrmester |  2019. július 10. 11:01

Július elején véget ért az idei első honvédelmi tábor az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. Az előző évhez hasonlóan most is négyszer egy-egy hétre költözhetnek be a 12-18 év közötti fiatalok a laktanyába.

1599205618
A táborozásokon résztvevő általános és középiskolás diákok megismerkedtek a Magyar Honvédség működésével, és betekintést nyertek a katonaélet rejtelmeibe. A táborlakók egészségügyi, túlélési és általános katonai ismeretekkel fejlesztették tudásukat. Emellett a tábor ideje alatt kipróbálhatták, hogy milyen egy BTR-80 típusú harcjárműben, vagy éppen egy személyszállító gépjármű platóján utazni. Az új, izgalmas ismeretek mellett a tábor zárásaként a diákokból álló csapatok – paintball csapatverseny keretein belül – számot adhattak a héten megszerzett tudásukról.

1599205619
Fotó: MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Címkék