Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét megrendezték a MILTROPA kupát

Szöveg: Takács Vivien |  2017. június 15. 18:03

Idén Budapest adott otthont a MILTROPA nemzetközi katonai labdarúgó-bajnokságnak, amelyen hat csapat mérte össze tudását június 13-án és 14-én.

1596034271

A 24. MILTROPA kupát a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus sportpályáján rendezték meg, ahol hat ország – Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Németország, Szlovénia és Magyarország – fővárosának helyőrségi csapatai léptek pályára. A versenyzőket Aulechla József ezredes, a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Rekreációs és Kulturális Igazgatóság igazgatója köszöntötte. Elmondta: nagy megtiszteltetés, hogy idén Budapest láthatja vendégül a csapatokat. „Külön öröm számomra, hogy itt, a Zrínyi Miklós laktanya campusán köszönthetem önöket, hiszen ez az egyik fő helyszíne a katonai oktatásnak Magyarországon" – hangsúlyozta az ezredes, majd Bill Shanklyt, az egykori Liverpool FC legendás vezetőedzőjét idézte: „Egyesek szerint a futball élet és halál kérdése. Annál sokkal, de sokkal fontosabb." Végezetül sikeres játékot, remek gólokat és sérülésmentes jó játékot kívánt.

1596034272

A bemelegítést követően megkezdődtek a kétszer húszperces körmérkőzések. Elsőként Varsó és Ljubljana, illetve Prága és Pozsony csapata rúghatta bőrt. A magyarok első meccsüket Berlin ellen játszották, majd a keddi napon még Varsó és Ljubljana következett az MH BHD és az MH Katonai Rendészeti Központ (MH KRK) állományából összeállt csapatnak. Szerdán pedig Prágával és Pozsonnyal mérkőzött a helyőrségi válogatott: Vadászi Norbert alezredes (csapatkapitány), Varga Attila őrnagy, Nahaj Gergely százados, Sárkány István százados, Kálmán Dávid főhadnagy (MH KRK), Koczák Attila zászlós, Sopronyi András főtörzsőrmester, Szabó Zsolt szakaszvezető, Bertóti-Szabó Ádám hadnagy, Koncz János főtörzsőrmester, Koncz Tibor zászlós, Bozsik Viktor százados és Mészáros Géza zászlós.

A 2017-es MILTROPA kupát Varsó csapata nyerte, második helyezést ért el Ljubljana, míg a dobogó harmadik fokára Prága helyőrségi csapata állhatott. Idén az MH BHD labdarúgócsapata az ötödik helyet szerezte meg.

Fotó: Rácz Tünde