Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Itt a farsang, eljött végre…”

Szöveg: Takács Vivien |  2016. február 2. 13:49

Igazi karneváli hangulatban vehet részt az, aki megtekinti Nemes Károly őrnagy Velencei álarcok című kiállítását Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ Stefánia Galériájában. A csodálatos maszkokat nézve néhány percig a lagúnák városában érezhetjük magunkat.

Aranykovács Andrea, a központ vezetője a kiállítást megnyitó beszédében többek között mesélt a karnevál történetéről is. Mint mondta: „a karnevál ősi, jelmezes, táncos népünnepély, melyet beiktattak a vallási ünnepek közé." Megtudtuk, hogy az írásos emlékek szerint az első igazi karnevált 1094-ben rendezték meg Velencében a Dózse tiszteletére. „Hivatalos ünneppé azonban csak a XIII. század végén vált. Kisebb megszakításokkal, de 1797-ig minden évben megtartották, amikor is Napóleon betiltotta a zajos ünnepséget, és csak 1980-ban keltették ismét életre a hagyományt" – részletezte a Honvéd Kulturális Központ vezetője.

1596008125

„Nemes Károly magas színvonalúan, precízen, nagy gondoskodással és kreativitással készítette alkotásait. Az őrnagy álarcaival idevarázsolta nekünk a karnevált" – hangsúlyozta az alkotót méltató beszédében Aranykovács Andrea.

A művész a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta, hogy 2006-ban, mikor először járt Velencében, az „ébredező város" látványa rabul ejtette. „Azt éreztem, hogy nekem kell egy ilyen maszk, de sajnos az impozáns darabok drágák voltak, ezért egy szerényebb álarccal tértem haza. Utána határoztam el, hogy megvalósítom azt a vágyamat, hogy magam elkészítek egy szép, gazdagon díszített maszkot" – mesélt a kezdetekről az őrnagy. „Tudtam, hogy mit szeretnék, csak azt nem tudtam, hogyan csináljam meg" – tette hozzá. Több év telt el, mire eljutott addig, hogy az első saját álarcát elkészítette. „Nagyon boldog voltam, amikor elkészült az első maszk, a »Zöld Joker«. Mára már túl vagyok az ötvenedik álarcomon is" – mondta büszkén a HM Hatósági Hivatal főtisztje.

A papírmasé alapra készült maszkokon a legváltozatosabb díszítőelemeket találjuk: a pávatollak és a míves festés mellett van olyan álarc, amelyen valódi macskabajuszt, illetve Swarovski kristályt használt a művész.

1596008126

A karneválról a maszkokon kívül a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékei is gondoskodtak, akik előadásukkal igazi farsangi hangulatot varázsoltak a galériába.

A kiállítást február 13-ig lehet megtekinteni.

Fotó: Rácz Tünde