Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Itt mindenki élményeket kap

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. július 14. 7:28

Egyre jobbak a programok a honvédelmi táborokban, s ez a jelentkezők számán is megmutatkozik – mondta dr. Szabó István őrnagy, a szentesi honvédelmi tábor vezetője július 13-án, pénteken, az idei első rendezvényük záró napján.

1599190458
Az őrnagy az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred laktanyájában elmondta, harmincnyolc gyermek volt az idei első, önvédelmi tematikájú táborban, amely július 9-től 13-ig tartott. Ezt követi majd július 23-a és 28-a között, s augusztus 6-a és 11-e között két búvár tematikájú tábor. Mind a három rendezvényre 14-18 év közötti fiatalokat vártak; az első táborban karate edzők és a honvédség közelharc oktatói mutatták be azokat a fogásokat, amelyek az önvédelemhez elengedhetetlenek, de a gyerekek megismerhették a hétköznapi túlélő fogásokat és az alapfokú elsősegélynyújtást is. A táborok iránt nagy az érdeklődés, amire a legjobb bizonyíték, hogy már a meghirdetéskor minden hely betelt. Az őrnagy szerint ennek hátterében az állhat, hogy a gyerekek kihívásként kezelik a katonai elvárásokat, ugyanakkor érdeklődnek az életforma és az eszközök iránt; a programok pedig azok számára is élvezetesek és hasznosak, akik kezdetben idegenkedtek a korai keléstől, vagy a fegyelemtől. A szülők elsősorban azt értékelik, hogy a gyerekek belekóstolhatnak a katonák életébe, s megtanulják miképpen kell alkalmazkodni, és csoportban érvényesülni.

A tábort a Damjanich laktanya egy elkerített részén rendezték meg, itt állították fel a sátrakat, amelyekben a gyerekek aludtak. A tábor vezetőjének szavai szerint a gyerekek minden nap reggel hatkor keltek, s a torna, a tisztálkodás, valamint a reggeli után kezdődtek az edzések, illetve az egészségügyi és a túlélési praktikák begyakorlása. „Ezeken a foglalkozásokon olyan tudást szerettünk volna átadni a gyerekeknek, amit a mindennapi életben is használhatnak, például mit kell tenni, ha leforrázom vagy megvágom magam, illetve, ha eltévedek az erdőben" – mondta dr. Szabó István őrnagy. A megszerzett tudásról számot is adtak: egy járőrverseny keretében kellett az addig elsajátítottakat bemutatniuk. Az elmúlt három évben a honvédelmi táborok sokat fejlődtek, így a gyerekek valóban beleélhetik magukat – egy szerepjátékhoz hasonlóan – a katonalétbe. „Itt mindenki kap ruhát, eszközöket, ajándékot, de ami talán a legfontosabb, itt mindenki kap élményeket" – fogalmazott dr. Szabó István őrnagy.

1599190458
A 18 éves Vajkay Noémi és a 16 esztendős Kánya Flórián a honvedelem.hu-nak elmondták, azért választották Szentest, mert érdeklődnek a katonai pálya iránt, s a tábort jó lehetőségnek tekintették, hogy tapasztalatot szerezzenek. Noémi egyébként a szomszédos Csongrádról érkezett, s nem ez volt az első ilyen rendezvénye, már tavaly is jelentkezett a szentesi táborba.

Flórián a legmesszebbről, Keszthelyről érkezett, s mivel édesapja hosszú ideig szolgált a Magyar Honvédségben, számára nem volt kérdés, hogy ő is a katonai pálya felé fordul. Ez volt az első tábora, és – a szavai szerint – máshova nem megy ezentúl, mert itt sokkal több a program, mint a többi ilyen rendezvényen. Mindkét fiatal kiemelte, nagy élmény volt számukra, hogy kipróbálhatták a BTR-t, s, hogy a tábor végére – a közös edzéseknek is köszönhetően – sikerült jól összecsiszolódni társaikkal.

1599190458
A honvédelmi táborok fő célkitűzése a hazafias és honvédelmi nevelés, az értékközvetítés és értékteremtés, a honvédség népszerűsítése, feladatainak bemutatása és a közösségformálás. A táborok programjában több katonás napirendi pont, például ébresztő, reggeli torna, tisztálkodás, körletrend-kialakítás, jelentések, alakzatban mozgás is szerepel. Tartanak airsoft- és paintball foglalkozásokat, a fiatalok megismerkednek az álcázási alapismeretekkel és víztisztító technikákkal, emellett vannak különböző sportversenyek és éjszakai menetgyakorlatok.

Fotó: Rácz Tünde