Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai attasék Várpalotán és Győrben

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: a szerző felvételei |  2019. november 14. 19:27

Kétnapos programot szervezett a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály a Magyarországra akkreditált véderő-, katonai- és légügyi attasék számára.

1596071650

A Honvédelmi Minisztérium Nemzetközi Együttműködési Főosztály éves foglalkoztatási tervének megfelelően a katonai attasétestület tagjai november 12-én, az MH Bakony Harckiképző Központnál tettek látogatást. A Kőrös-hegyi figyelő előtt Vokla János ezredes, parancsnok fogadta a vendégeket, majd követően bemutatta a katonai szervezet történetét, képességeit és feladatrendszerét.

A szakmai tájékoztatót követően a résztvevők a „nullaponti" lőtéren megtekintették az éppen gyakorlatozó ellenerő század szakharcászatát, éleslövészetét. Az alakulat katonái egy BTR-80 típusú harcjárművet is bevontak a gyakorlatba. A program végeztével a delegáció tagjai megismerhették a katonai szervezetnél rendszeresített fegyverzettechnikai eszközöket.

1596071650

Az attaséprogram második napján a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyájába látogattak a katonadiplomaták, ahol Könczöl Ferenc ezredes fogadta a vendégeket. Az ezred parancsnoka előadásában kitért az alakulat rendeltetésére, feladatrendszerére, szervezeti felépítésére, szövetségi és missziós szerepvállalására, valamint a társadalmi kapcsolatokra is. Könczöl ezredes jelentését az ezred idén teljesített és a jövőbeli feladatainak összegzésével zárta.

Az elméleti kitekintés után a különböző nemzeteket képviselő véderő-, katonai- és légyügyi attasék egy statikus bemutatón ismerkedhettek meg az ezrednél rendszeresített legfontosabb haditechnikai eszközökkel. Ezt követően a vendégek a célfelismerő teremben megtekintették az ATLAS légvédelmi rakéta szimulátort. A program az alakulat művelődési otthonában zárult, ahol Könczöl ezredes részletes tárlatvezetésen mutatta be az ezred csapatmúzeumát.

GALÉRIA

Címkékattasé