Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Boeing átadta az első brit P-8A Poseidon-t

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2019. november 14. 20:41

A Brit Fegyveres Erők október 29-én hivatalosan is átvették az első P-8A Poseidon (brit megnevezése: Poseidon MRA1) tengerészeti felderítőgépüket az amerikai gyártótól.

1596071664

Az ünnepélyes átadásra a Boeing rentoni üzemében került sor, Seattle közelében. A ZP801 lajstromjelű repülőgépet három és fél hónappal a berepülések megkezdése után vehette át a Királyi Légierő és a Királyi Haditengerészet küldöttsége. A „Pride of Moray" (Moray Büszkesége – skót régió) névre keresztelt repülőgép a hivatalos ceremónia után átrepül Jacksonville-be (Florida), majd a tervek szerint 2020 első negyedévében repülik át a hazai bázisára, a skóciai Lossiemouth-ba.

Az Egyesült Államok kormánya 2016-ban kezdeményezte, hogy a külföldi katonai kereskedelmi program részeként 9 darab P-8A Poseidon felderítő repülőgépet szállítsanak Nagy-Britanniának, 3,2 milliárd dollár értékben.

A repülőgépek vásárlása a brit kormány Stratégiai és Védelmi Felülvizsgálata – 2015 (Strategic Defence and Security Review – SDSR-2015) programjának fontos része. A haditengerészeti felderítő repülőgépek és a két új repülőgéphordozó képezik a nukleáris csapásmérés elleni védelem legfontosabb elemét. Segítségükkel pontosan meg lehet határozni az ellenséges tengeralattjárók – és felszíni hajók – helyét, de a kutatás-mentésben is fontos szerepet szánnak nekik. A hajók ellen valószínűleg Mk.54-es torpedókkal és Harpoon hajó elleni rakétákkal fegyverzik fel, a felderítésben pedig 129 darab hidroakusztikus bólya áll majd rendelkezésre.

Mire a teljes személyzetet kiképzik és az összes infrastrukturális beruházást elvégzik, a végösszeg meghaladhatja a 3,7 milliárd fontot.

Forrás: jetfly.hu

Címkékhaditechnika