Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

KatonaSuli-tábor Püspökszilágyon

Szöveg: Faludi Miklós főtörzsőrmester |  2016. június 8. 21:16

Néhány nappal a tanév befejezése előtt a püspökszilágyi lőtérre települtek ki a katonasulis diákok.

1596014774

Már az első napon megmérettettek a diákok, hiszen a gyakorlókarabélyok felvétele után járőrbe indult a csapat a Nyugat-Cserhát déli nyúlványai közé. Bár az időjárás kedvezően alakult, mégis meg kellett küzdeni a korábbi napok esőzései miatt felázott sáros erdei utakkal. A sár, a nehéz terep és a folyamatos biztosítás csak lassú előrehaladást tett lehetővé, az utolsó kilométerekre pedig megérkezett az eső is.

A következő napokban változatos, de katonai jellegű feladatok vártak a katonasulisokra, próbára téve fizikai erejüket és találékonyságukat egyaránt. A reggeli testnevelés után gyakorolták a sátorépítést, a homokzsákok töltését, erődítési munkálatokat végeztek, illetve képet kaptak a fegyverfogás, a hordmódok és a fegyverhasználat fogásaiból. Gyakorolták a járőrözési alakzatokat is, mindezt a zászlóőrség figyelő tekintete előtt.

1596014774

Az esti órákban a tanteremben az álcázás módjairól, mikéntjéről hallgattak előadást, majd ki is próbálhatták az álcázófesték használatát.

Az utolsó nap délelőttjén légpuskaverseny zajlott a diákok között. Folyamatosan javult a célzástechnika, ennek köszönhetően a köregységek is. A záróünnepségen a résztvevők oklevelet kaptak.

1596014774

Fotó: a szerző felvételei

CímkékKatonaSuli