Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Készen állnak a segítségnyújtásra

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. április 29. 17:51

Befejeződött az MH Műveleti Tanácsadó Csoport (MH MTCS) első váltásának felkészülése. A magyar-amerikai kontingens április 29-én tartotta záró gyakorlatát a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában. A csoport tervezett parancsnoka Molnár Zsolt ezredes, helyettese David Ditz alezredes. A tervek szerint május közepén indulnak az afganisztáni műveleti területre.

December óta készülnek a külszolgálatra az MH Műveleti
Tanácsadó Csoport első váltásának a tagjai. Az egyéni és a szakalapozó
kiképzést követően a biztosító katonák és a gépkocsivezetők Németországban,
a grafenwöhri bázison sajátították el a szükséges ismereteket, a rendőrségi
tanácsadói felkészítés (Police Advisory Training – PAT) pedig a franciaországi
St. Astier városában történt. A negyvenhárom fős csoportból tizenketten
amerikai katonák, az Ohiói Nemzeti Gárda tagjai.

1595953278

Molnár Zsolt ezredes a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a
Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (International Security Assistance
Force – ISAF) Északi Regionális Parancsnokság területén fogják az afgán
nemzeti erők két dandártörzsének a munkáját segíteni. Közülük az egyik határőr,
a másik pedig egy félig katonai, félig rendőri szervezet. Ilyen feladatot a Magyar
Honvédség korábban még sosem hajtott végre.

Az alapvetően az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi
katonáira épülő kontingens záró gyakorlata a várható valóságos helyzetnek
megfelelő körülmények közt zajlott. A tanácsadói csoport törzsmunkát végzett,
felkészült a bázis elhagyására, a tanácsadást igénylőkkel való találkozásra. A
helyszínére induló konvojukat azonban támadások érték – a menet során minden
olyan incidenst előfordult, amire a valóságban is számíthatnak. Lőttek rájuk,
találtak improvizált robbanótestet, sérült járművet kellett vontatniuk, egy katona
pedig megsebesült, ezért egészségügy kiürítésre is szükség volt.

1595953278

A látottakkal alapján az MH Összhaderőnemi Parancsnokság ellenőrei
megállapították: a kontingens tagjai felkészültek a feladat végrehajtására.
Könyves Gusztáv őrnagy, a gyakorlat végrehajtását ellenőrző bizottság
vezetője szerint a csapat összeszokott, a katonák képesek együtt dolgozni,
egymást segíteni. A végrehajtó állomány megfelelően reagált az incidensekre,
a tevékenységük meggyőző volt. Ez többek közt annak is köszönhető, hogy
a csoport tagjainak többsége rutinos katona, akik többször is szolgáltak már
műveleti területen.

Fotók: a szerző felvételei