Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kétnapos program az attaséknak

Szöveg: Faragó Fanny |  2017. március 4. 15:11

Kétnapos programot szervezett a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály a Magyarországra akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék számára. A katonadiplomaták a Készenléti Rendőrség központi objektumába, a Parlamentbe, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumba látogattak el.

1596028519

A Készenléti Rendőrség szervezeti struktúrájáról Kalocsai Róbert rendőr őrnagy, a Kelet-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság Határvadász Bevetési Főosztály megbízott főosztályvezetője tartott előadást. Ismertette a szervezet történetét, felépítését, feladatrendszerét és speciális alegységeit. Szólt a Készenléti Rendőrség szerepéről a nyugat-balkáni útvonalon érkező tömeges méretű migráció kezelésében. Ezt követően a delegáció tagjai tűzszerészeti, fegyverzet- és gépjármű-technikai bemutatót tekinthettek meg.

A program második napján az attasék – partnereikkel együtt – az Országház Látogatóközpontjába mentek, majd körbejárták a Parlament legszebb helyiségeit. Szakképzett idegenvezető kísérte őket a felsőházi ülésterembe és társalgóba, a díszlépcsőházba, majd a Ház mértani és Magyarország szimbolikus középpontjába, a kupolacsarnokba, ahol a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket őrzik.

1596028519

A Kossuth téren tett sétát követően az attasék útja a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumba vezetett. Balogh Máté múzeumpedagógus vezette körbe őket a „Jelszavaink valának: haza és haladás" című kiállításon. A látogatók megismerték Magyarország katonai történetét 1815 és 1866 között, a tárlaton pedig megtekintették a ’48-as kokárdákat, a nemzetőri karszalagokat, az aradi vértanúk pisztolyai közül párat, a honvédsereg fegyvernemeit és zászlajait, majd a ’48-as eseményekhez kötődő képzőművészeti anyagból nézhettek meg egy reprezentatív válogatást.


Fotó: a szerző felvételei