Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kinyíltak a százéves laktanya kapui

Szöveg: Takács Vivien |  2014. április 26. 17:02

A kisgyerekek fakardokkal, a felnőttek fényképezőgéppel „szállták meg” a Petőfi Sándor laktanyát Budapesten április 26-án, szombaton. A „Budapest100” programsorozat keretén belül megrendezett laktanya-látogatás méltóképpen állít emléket a százéves kaszárnyának.

A nyílt nap Tóth Gergely százados, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Jogi és Igazgatási Főnökség főnökhelyettesének prezentációjával kezdődött, amelyből megtudhattuk, hogy a laktanya építése 1913-tól 1916-ig tartott. Eredetileg 1914-ben fejezték volna be, de az első világháború közbeszólt. A kivitelezésre jelentkező tizennyolc cég közül a Lipták és Társa budapesti vállalatot választották; dr. Lipták Pál nevéhez többek között a Párisi Udvar is köthető.

1595970951

A látogatókat délelőtt tíz óra és délután három óra között félórás turnusokban

vezették körbe

Megcsodáltuk a virágokkal teli szoborparkot, ahol a laktanya névadója, vitéz Szurmay Sándor szobra mellett a telefonhírmondót feltaláló Puskás Tivadar és Fricsay Richárd alezredes, főzeneigazgató, egykori kiváló karmester fejszobra is látható. A parancsnoki épület és a 7000 négyzetméteres alakulótér megtekintése után lementünk a fogdába, ahol a külön kialakított „dühöngőt" is megnézhettük. A körülbelül három négyzetméteres, húsz centiméter vastag szivaccsal borított helyiségbe a részeg katonákat zárták be józanodni. Ellátogattunk a tavaly októberben átadott új sportcsarnokhoz, amit szaunával és kondicionálóteremmel is felszereltek. A szabóműhelyben testközelből csodálhattuk meg a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység ruháinak trikolórváltozatát. Itt megtudtuk, hogy a piros mellzsinórral ékesített ruha a koronaőröké, a fehér a díszzászlóalj tagjaié, a zölddel ékesített mellzsinóros ruhát pedig a palotaőrök viselik. Ezután betekintést nyerhettünk a díszegység egyik hálókörletébe is.

A nyílt napra volt katonák is eljöttek. Odus György, az egykori őrzászlóalj katonája Jászberényből érkezett egy kis nosztalgiázásra: „1989 és 1991 között voltam itt katona. Ezt a három évet humorral túl lehetett élni, és szerencsére nagyon jó volt a körletünk, sokat játszottunk esténként közösen" − mondta. Elmesélte, hogy minden reggel a hatórai ébresztés után reggeli torna következett. „Azóta nem biztos, hogy fel tudnék futni a Sas-hegyre, de akkor minden reggel felfutottam" – tette hozzá mosolyogva a volt katona.

1595970951

A virágokkal teli parkban vitéz Szurmay Sándor szobra fogadta a látogatókat

Ahogy haladtunk tovább, mellénk szegődött Benedek Zsolt − Odus György volt bajtársa −, aki századírnoki feladatot látott el. Óriási focimeccsekről mesélt: „délután, aki pihenőidőben rúgta a bőrt, azt nem fogták be például takarítani, mert a laktanya csapata játszott a Budapest-bajnokságban Honvéd Sas-hegy SE néven." Arra a kérdésre, hogy visszapörgetve az időt ismét bevonulnának-e, mindketten egyöntetűen igennel válaszoltak. „Én azért csinálnám meg újra azt a három évet, mert akkor még körbe tudtam futni a laktanyát" – mondta nevetve Benedek Zsolt.

A közgazdaságot tanuló Koronczai Bence szerette volna megismerni a laktanyát, így megragadta a nyílt nap adta lehetőséget. Elmondása szerint szívesen lenne katona: „egy évet bevállalnék, a tapasztalatok és a jellemfejlődés miatt."

Azonban nemcsak a férfiak érdeklődtek a laktanya iránt. Barbara, Tímea és Zsuzsa szintén nagyon örültek, hogy ezt a zárt világot egy napra „kinyitották" az érdeklődők előtt.

1595970951

Az egykori fogda mindenki érdeklődését felkeltette

A kaszárnyát 1917-ben IV. Károly honvéd gyalogsági laktanyának hívták; később, a második világháború után a forradalom és szabadságharc költőjéről, Petőfi Sándorról nevezték el.
A Petőfi-laktanyában jelenleg állomásozó vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a mai nevét 2012. május 20-án vette fel. Vitéz Szurmay Sándort példaértékű élete és katonai pályáján betöltött kiemelkedő szerepe tette alkalmassá arra, hogy a szervezet névadójává váljon.

Fotó: Galovtsik Gábor

Címkéknyílt nap