Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kőkemény közelharckiképzés

Szöveg: Antal Ferenc |  2014. február 27. 8:23

Négyhetes katonai közelharctanfolyamon vesz részt tizenhét katona Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián február 3-tól február 28-ig. Az egész napos foglalkozások célja a technikák készségszintű elsajátítása.

Dinamikus, izzasztó edzések, kőkemény földharc, hatalmas dobások részesei lehetnek azok a katonák, akik jelentkeztek a szentendrei alakulat egy hónapos központi felkészítő tanfolyamára. ,,Amikor elkezdtük ezeket a tanfolyamokat, még csak egy hét állt a rendelkezésünkre a technikák átadására, ami nagy leterheltséget okozott a katonáknak. A tapasztalatokat tehát feldolgoztuk, átbeszéltük a Kiképzési Csoportfőnökséggel, és az ő beleegyezésükkel alakítottuk át egy hónaposra a kiképzés időtartamát" − mondta a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Molnár Károly őrnagy, az MH Altiszti Akadémia A Mecséri János Kiképző Osztály Katonai Testnevelés és Közelharc-módszertani Részlegének vezetője.

1595967640
A tanfolyamra nemcsak férfiak jelentkeztek

Mindezt a foglalkozásokat vezető Zagyva Sándor hadnagy is megerősítette. „Egy hét alatt nem lehet leoktatni valamit úgy, hogy a katonákban sokáig megmaradjon az elsajátított tudásanyag. Most ez a tizenhét katona nyugodt környezetben tud foglalkozni a tananyaggal, reggeltől estig, négy héten keresztül. A résztvevők előképzettségét illetően vegyes a kép, van köztük olyan, aki évek óta thai bokszol, dzsúdózik, de olyan is, aki teljesen a nulláról kezdte. Alapvetően három tanfolyamot különböztetünk meg: jelenleg szerepet kapnak a földharctechnikák, a gépkarabély szükségeszközként történő használata, valamint alap késharctechnikák" – tette hozzá a foglalkozás vezetője.

A négy hét alatt a katonák a hatalmas fizikai megterhelés miatt rákényszerülnek arra, hogy megtanuljanak energiatakarékosan küzdeni. Emellett a foglalkozások vezetői rekreációs feladatok beiktatásával segítik a túlterhelt izomzat ellazulását. A földharc nagyon kemény műfaj, de készségszintű ismerete ugyanolyan fontossággal bír, mint az állóharctechnikáké.

„A katonának bármi áron el kell kerülnie, hogy a földre kerüljön, de ha ez megtörténik, ott ugyanúgy helyt kell állnia, mint az állóharc során" – emelte ki Molnár őrnagy.

1595967641
Gulyás Zsolt őrmester, foglalkozásvezető bemutatja a fojtás helyes végrehajtását

A négyhetes felkészítés utolsó napján a résztvevők vizsgát tesznek a tanultakból. A vizsga első része a fizikai és mentális képességeket veszi igénybe, majd ezt követően a katonák szituációs feladatokat kapnak, amelyeket a tanfolyamon elsajátított technikák segítségével kell megoldaniuk. A kiképzők emellett azt is osztályozzák, hogy a vizsgázó miként tudja elmagyarázni az adott feladat technikai végrehajtásának menetét.

A tanfolyamon részt vevők február 27-én kötelezően indulnak majd a Szentendrén megrendezendő MH 2. Kinizsi Közelharc Kupán, amelynek során négyféle versenyszámban mérik össze erejüket a versenyzők.

1595967641
A katonáknak a földharcot is ismerniük kell

Fotó: Dévényi Veronika