Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Köszönjük, Veszprém!

Szöveg: Kádárné Hegedűs Veronika zászlós - Kálmánfi Gábor |  2016. május 9. 11:12

Az évenként megrendezett, hagyományos, veszprémi kulturális és művészeti programsorozatból is kiemelkedik a Gizella Napok Összművészeti Fesztivál, melyen idén is részt vettek a városban települt katonai szervezetek. A Habsburg György főherceg megnyitotta fesztiválon a honvédek önálló kiállítással és gálaműsorral köszöntötték városukat.

A többnapos programsorozat csúcspontján, május 7-én, a korhű jelmezes felvonulást követően Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa ünnepi beszédében méltatta a nagy hagyományokkal rendelkező város (és a régió) folytonos újjászületésének képességét. Mint fogalmazott: ennek ékes példája maga a veszprémi vár, melyet a török időkben porig romboltak, ma viszont illusztris helyszíne többek között a Gizella-napok rendezvényeinek is.

1596013238

A hagyományos Gizella-díjak átadását követően, „A katonák köszöntik Veszprémet" elnevezésű ajándékműsor kezdetén Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka (egyben helyőrségparancsnok) köszöntötte a közönséget. Mint mondta, a honvédség immár több mint százötven éve jelen van ebben a városban, és noha a jelenkor katonáinak – elődeiktől eltérően – szerencsére nem kell „véres küzdelmekben" részt venniük, mindig jelen vannak ott, ahol azt a haza megköveteli.

„A veszprémi katonák elsőként érkeztek meg a vörösiszap-katasztrófa helyszínére, helytálltak a rendkívüli hó- és árvízhelyzetekben, és határaink védelméből is folyamatosan kiveszik a részüket" – húzta alá a parancsnok. Kiemelte: sem a radarezrednek, sem az MH Légi Vezetési és Irányítási Központnak (MH LVIK), sem pedig az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. számú Toborzó- és Érdekvédelmi Központnak nincs könnyű dolga akkor, amikor úgymond meg akarja mutatni saját tevékenységét a helyi lakosoknak.

1596013238

„Alakulataink feladatrendjéből adódóan értelemszerűen nem nyithatjuk ki laktanyáink kapuit. Mi csendesen, szinte láthatatlanul tesszük nap mint nap a dolgunkat. De a kultúra, a művészet és a sport útján be tudjuk bizonyítani: igenis részesei vagyunk ennek a fantasztikus városnak, amely befogadott minket, és ahol mi, katonák jól érezzük magunkat" – szögezte le a parancsnok.

A gálaműsorban közreműködött az MH Légierő Zenekar Veszprém és a Honvéd Együttes – Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

1596013238

A helyőrségparancsnok szavait mintegy alátámasztva, május 6-án ünnepélyes keretek között, a Veszprémi Petőfi Színház aulájában nyílt meg a „Katonák a művészetekben" című amatőr kiállítás, melyen Veszprémben, Pápán, és Székesfehérváron szolgáló katonák alkotásait láthatja a közönség.

Megnyitóbeszédében Szücs József ezredes, az MH LVIK parancsnoka emlékeztetett arra, hogy bizony a hétköznapok során olykor szinte álmodni se merünk valamiről, „most mégis azt vesszük észre, hogy ma már negyedik alkalommal állunk itt egyenruhás kollégáink műveinek kiállításán."

1596013239

A parancsnok kiemelte: a huszonkét alkotó művei festményeket, grafikákat, üvegből és gyöngyből készült ékszereket, Tilda-babákat, paverpol textilszobrokat, papírfonással, illetve quilling és decoupage technikával készült dísztárgyakat is magukba foglalnak.

„Az amatőr festészet afféle örömfestészet, hiszen az amatőr alkotók mindenféle megfelelési kényszer nélkül, lelkükből, örömből festenek. Ezért valljuk fontosnak, hogy bemutatkozási lehetőséghez jussanak az egyenruhában rejlő tehetségek, mert kultúránk akkor él tovább, ha azt ma is művelik" – húzta alá az ezredes.

Elhangzott: a 2015. januárban megalakult Honvéd Kulturális Egyesület Veszprém Régiós Csoportja már tíz taggal büszkélkedhet.

1596013239

A megnyitó műsorában megzenésített versekkel közreműködött az ismert veszprémi énekes katonaduó, a Military Girls együttes.

1596013239

Fotó: Tóvári Róbert főhadnagy és a szerző