Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Légierős” tábor Kecskeméten

Szöveg: Török Nikolett |  2018. július 18. 8:32

Idén immár harmadik alkalommal rendeztek honvédelmi tábort Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison, július 9-én összesen 45 táborozó és 3 mentor foglalta el a körleteket. A 14-18 év közötti fiatalok az ország több pontjáról érkeztek a „légierős” táborba, többen már tavaly is itt töltöttek egy hetet a nyári szünidőből.

A tábor megszervezését a kiképzési főnökségnél munkatársai kapták feladatul. Az ő munkájukat idén a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumból érkezett mentorok is segítik. 

Az első napon a táborozók eligazítást kaptak az alakulatnál érvényes szabályokról, majd délután járőrtípusú versenyen vettek részt. 

1599190536

Kedden airsoft-lövészeten tették próbára tudásukat, mégpedig úgy, hogy többféle pályán időre kellett eltalálniuk minél több célpontot. Délután Szabó Tamás százados, a kiképző század pilótája tartott előadást számukra; személyes történetein keresztül mutatta be a pilóták feladatait, felszerelését, valamint a Gripen repülőgép működését. Az előadás közben egy olyan sisakot is tanulmányoztak a fiatalok, amit a pilóták repülés közben viselnek.

A táborozók szerdán egy tíz kilométeres menetgyakorlatot hajtottak végre és légpuskalövészeten vettek részt. Csütörtökön délelőtt az Airbus A319-es fedélzetén Kecskemétről Sármellékig repültek, megkerülték a Balatont, majd visszatértek a kecskeméti repülőbázisra. A táborozókat a pilótafülkéből Zolnai Lea hadnagy üdvözölte, aki a Magyar Honvédség első, és eddig egyetlen női szállítórepülőgép-vezetője.

1599190536

Pénteken, a záróceremónián a diákok átvették az Obsitos levelet és az alakulat ajándékait Minkó Ottó alezredestől, a bázis kiképzési főnökétől. Ezen a héten is jutalmazták a tábor legjobbját, azaz legjobbjait. Ez alkalommal a honvédelmi pályára irányítás jegyében a kecskeméti honvédelmi tábor történetében először egy ifjú hölgy is kiérdemelte a bíbor sapkát. Balázs Borbálának és Bordács Tamás Gergőnek Minkó alezredes gratulált.

A ceremónia végén, idén harmadszor vonták le a tábor zászlaját.

1599190536

Fotó: Kiképzési főnökség és a szerző