Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megalakulásuk tizenötödik évfordulóját ünnepelték

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. június 29. 16:37

Tizenöt éve alakult meg az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ. Az elmúlt másfél évtizedben minden kihívásnak megfeleltek – mondta Szilágyi Csaba ezredes, a központ parancsnoka június 29-én, pénteken, a fővárosban tartott ünnepségen.

1599189739
Az ezredes elmondta, a központ alapító okiratát 2003. július 1-jén írta alá az akkori honvédelmi miniszter. Ez egy olyan időszakban történt, amikor a honvédséget inkább a megszűnő alakulatok jellemezték, s nem az újak létrehozása. Már a kezdetektől az elvárt szakmai tapasztalatokkal és nyelvi képzettséggel toborozták munkatársaikat, s a mai napig nagy az érdeklődés a megüresedett helyek iránt, ami azt jelzi: a központnak jó hírneve van. A következő fontos időpont 2004. július 1-je volt, amikor új katonai képességgel bővült a központ feladatrendszere, a lélektani műveletekkel; ekkor nyerte el a mai, végleges nevét. A parancsnoki beosztást először Rózsa Tibor ezredes töltötte be, majd – 2007-től – dr. Boldizsár Gábor ezredes.

1599189740

A 2006 és 2013 közötti évek a missziókról szóltak – mondta a parancsnok, hozzátéve, hogy voltak olyan váltások, amikor 30-35 szakmai beosztást láttak el a központ munkatársai.  A központ megalakulása óta mintegy ezer külszolgálati beosztást láttak el a katonák. Az elmúlt egy évben folyamatosan biztosították a szakmai állományt a határvédelmi feladatokra, nagy kihívás volt a Saber Guardian gyakorlat, hiszen több helyszínen, szinte a központ valamennyi munkatársa közreműködött annak lebonyolításában. Külföldön tizenegy gyakorlaton vettek részt, míg itthon tizenkettőn – fűzte hozzá. Idén már a harmadik alkalommal rendezték meg a Soft Caps nem-kinetikus nemzetközi gyakorlatot Ócsán. Ezen már mintegy százan vettek részt, s a külföldi szakemberek aránya elérte a negyven százalékot.

1599189740

Az új kihívások között megemlítette, hogy küzdenek a központ átalakításáért, s bíznak benne, hogy ez hamarosan megvalósulhat. Az állományhoz fordulva kijelentette, az elmúlt másfél évtizedben minden kihívásnak megfeleltek, s ehhez a jó teljesítményhez a központ valamennyi munkatársának közreműködésére szükség volt, hiszen ők azok, akik kiválóan vették az akadályokat a hazai és külföldi gyakorlatokon, illetve a külszolgálatokon.

1599189740

Az ünnepi állománygyűlésen elismeréseket adtak át, és a központ több munkatársát előléptették, illetve kinevezték. A rendezvény végén az állománynak átadták az alakulat újonnan megjelent könyvét, amelynek címe, A siker kulcsa – az együttműködés. A kötet az elmúlt tizenöt év összefoglalója.

Fotó: Rácz Tünde